SFAC: Ismét hazai siker! ( videó)

Úgy tűnik nem talál legyőzőre a SFAC labdarúgócsapata hazai pályán, hiszen Ágoston Zsolt fiai ismét Sopronban tartották a három pontot. A hideg és szeles idő ellenére ismét sokan látogattak ki az Anger réti sporttelepre, ahol igazi szívfocival rukkolt el a soproni alakulat.

fotó: sfac1900.hu

A mérkőzés első 10 percében a SFAC került mezőnyfölénybe. Ezt követően a szervezetten játszó vendégcsapat egyenlő partnere lett a hazaiaknak. Változatos játék alakult ki, de a kapuk nem igen kerültek veszélybe. A félidő, s talán az egész meccs fordulópontját  jelentette, hogy közvetlenül a 45 perc lejárta előtt egy remek Barkovics – Honyák akció végén utóbbi nagy erővel lőtt a hálóba. 1 – 0. Középkezdésre már nem is jutott idő.

Szünet után kijött a mindennapi edzések jótékony hatása. Magasabb fordulatszámmal kezdték a második félidőt a soproni fiúk. Az 50. percben fordított szereposztást követően Barkovics lőtte a kapuba Honyák szélről indított cselsorozatát követő beadását. 2 – 0. Nyolc  perc múlva Horváth Patrik volt eredményes. Találata sokáig emlékezetes lesz önmaga no meg a nézők számára, ugyanis önmagát szöktetve a tizenhatos jobb oldali sarkától jó 20 méterről bombagóllal növelte a hazai előnyt. 3 – 0.  Ezen a mérkőzésen is történt egy hazai kapus-felelőtlenség, Giczi miután a rátámadó támadó előtt megfogta a labdát, majd egy felesleges támadómozdulatot tett a gönyűi játékos felé. Horváth Milán által befújt 11-est a vendégek köszönték szépen… Hajmási be is vágta 3 – 1. Honyákék nem hagyták válasz nélkül ezt a kellemetlen fejleményt s egy remek támadás után a duplázó Barkovics révén beállították a végeredményt. 4 – 1.  Az újabb hazai győzelem teljesen megérdemelt. A hátralévő három fordulóban ( Nyúl, Ménfőcsanak, Bácsa) várjuk a hasonló szereplést az erős ellenfelek ismeretében. is.

 

Soproni FAC 1900 – Gönyű SE (4 – 1) 2017.10.28.

A megyei I. osztályú mérkőzés rövid gólösszefoglalója. A mérkőzés jegyzőkönyve: http://adatbank.mlsz.hu/match/46/8/17060/12/1262159.html

Soproni FAC  –  Gönyű SE   4 – 1 (1 – 0)

Anger Aréna, 120 néző   Vezette: Horváth Milán

SFAC 1900: Giczi – Fényes, Kelemen, Imre Sz., Jakab, Barkovics, Soós, Varga G. (Németh V.), Honyák, Keszeg (Kocsis Cs.), Füzi (Horváth P.)  Edző: Ágoston Zsolt

Gönyű: Szigony – Végh P., Hajmási, Böcz B., Kovács M., Kiss Z., Tóth R. (Kertész B.), Czeitler, Papp T. (Cseszregi), Lanzendorfen, Böcz A. (Máthé) Edző: Kertész Balázs

Ágoston Zsolt: Nehéz dolgunk volt a fegyelmezetten játszó gönyűi csapat ellen, de szünet után a fiatalos lendület meghozta a gólokat.

Kertész Balázs: Sokkal több lehetett volna ebben a mérkőzésben, ha mindenki rendelkezésünkre állt volna…

 

 

 

 

 

cyberpress.hu