Rendkívüli helyzetelemzéssel jelentkezett Sopron polgármestere ( videó )

Forrás: dr. Farkas Ciprián Facebook

Rendkívüli polgármesteri helyzetelemzést illetve helyzetértékelést tett közzé közösségi oldalán videó formájában 2020.03.17-én Dr. Farkas Ciprián, Sopron Megyei Jogú Város polgármestere, amely a rendkívüli koronavírus járványra vonatkozik. Röviden és tömören ismertette a magyar kormány eddigi járványügyi rendeleteit és intézkedéseit valamint arról is számot adott, hogy a Soproni Önkormányzat folyamatosan nyomon követi az eseményeket és szükség esetén készen áll az esetlegesen saját hatáskörben való intézkedésekre. A fontos és hiteles tájékoztatás érdekében elmondta azt is, hogy a soproni járásban regisztrált koronavírusos megbetegedésről jelenleg nincs tudomásuk, a hatóságok azonban négy (4) esetben rendeltek el házi-karantént a fertőzöttségi gyanú miatt.   A Polgármesteri Hivatal folyamatos kapcsolattartásban van a védekezésben résztvevő szervekkel és vezetőikkel valamint a városra vonatkozó óvintézkedéseket is megtették.  Kiemelte azt is, hogy  tömegközlekedési eszközök fertőtlenítését az érintett társaságok elvégzik,  2020. március 16-ától pedig saját hatáskörben elrendelték a rendkívüli szüntet  az óvodákban és a bölcsődékben.  Fontos információként kiemelte azt is, hogy a  szociális és egészségügyi intézményekben látogatási tilalom van érvényben városunkban, ezért ebben is kérik a lakosság megértését. Szintén fontos információ az is, hogy Sopron Önkormányzata egyes munkakörökben távmunka bevezetéséről gondoskodott, ezért a hivatali  ügyfélfogadást a járványra való tekintettel megváltoztatták, amelynek  általános rendje  így mostantól azt jelenti, hogy csak  hétfőnként van 13 órától 17 óráig a Polgármesteri Hivatalban. Arra kérik azonban a polgárokat, hogy az ügyintézést elsődlegesen telefonon és elektronikus módon intézzék. 

 

Tisztelt Soproniak!

A koronavírus-járvány közösségben terjed a leggyorsabban. Ezért arra kérem a polgárokat, hogy az egyéni és a közösségi felelősségvállalás jegyében tartsák be a Magyarország Kormánya által meghozott szabályokat és ajánlásokat. Különös tekintettel a személyes kapcsolatok minimalizálását, valamint a gyakori és alapos kézmosást. Ne nyúljunk kézzel az arcunkhoz, kerüljük a kézfogást és a közvetlen köszönési formákat.

Ezekben az időkben fegyelmezettségre és nemzeti összefogásra van szükség! Emiatt tisztelettel arra kérem az ellenzék helyi képviselőit, hogy ne politikai haszonszerzésként tekintsenek a koronavírus okozta rendkívüli helyzetre. Ma egyedül a közös cselekvés és az összefogás útja járható.

Vigyázzunk egymásra!

Dr. Farkas Ciprián polgármester

 

 

Security Check Required

null