Rendhagyó irodalomóra a balfi temetőben

Hetvenhat éve, 1945. január 27-én halt meg  Balfon a magyar irodalom egyik kiválósága, Szerb Antal. A Líceum magyar faktosai Tölli Balázs igazgatóval rendhagyó irodalomórán emlékeztek tragikus sorsára.

fotó: Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium, Kollégium és Szakképző Iskola

Ha nem lett volna kitűnő regényíró, novellista, műfordító,  akkor is múlhatatlanul a magyar  irodalomtudósok legkiválóbbjai között tartanánk számon Szerb Antalt. Elsősorban az irodalom szakemberének vallotta magát, de íróként és költőként is halhatatlan. Szerb Antal fontos tudományos és kritikai munkássága mellett a két világháború közti magyar szépirodalom senki máshoz nem hasonló írója, akinek művei újra meg újra nagy példányszámban jelennek meg, jelezvén, hogy nemcsak maradandó, de a múló évtizedekkel egyre fokozódik népszerűsége. A Pendragon legenda, Az utas és holdvilág generációknak nyújtott olvasmányélményt.

A tehetséges, művelt, sokra hivatott Szerb Antal  a második világháború és a zsidóüldözés áldozata. Bár asszimilált zsidó családban született 1901-ben és őt már katolikusnak keresztelték, ez sem mentette meg. Ahogy annyi más sem: hiába volt mindössze 32 évesen  a Magyar Irodalmi Akadémia elnöke, hiába nyerte el kétszer a Baumgarten-díjat. Voltak befolyásos barátai, de amikor kimentették volna a munkaszolgálat terhei alól, ő inkább a barátait és sorstársait választotta. Úgy gondolta, ha ő él a lehetőséggel, mások elpusztulnak a segítsége nélkül. Végül őt verték agyon a balfi munkatábor nyilas pribékjei.

Minderről szó volt azon a rendhagyó irodalomórán, amit Tölli Balázs, a Líceum igazgatója tartott a magyar faktos csopotnak, részben az online térben. A balfi temető előtti emlékmű megrázó hátteret adott a tényeknek: itt működött a vidék egyik legnagyobb erődítő munkatábora. Az ide hurcolt zsidó és keresztény  munkaszolgálatosok az akkori német–magyar határvidéken a Südostwall (Délkeleti Fal) erődrendszert építették szörnyű körülmények között. Többszázan haltak bele az erőszakba, az éhezésbe; a tömegsírba került Szerb Antal, Sárközi György és Halász Gábor is. Már 1948-ban emléket állítottak az áldozatoknak, Füredi Oszkár munkáját azóta többször felújították.

fotó: Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium, Kollégium és Szakképző Iskola

A Holokauszt Dokumentációs Központ kezdeményezésére egy új nemzeti emlékhely épült 2008-ban. Alkotója két licista öregdiák, Kutas László szobrászművész és Winkler Barnabás építész.  Az ember magasságú zsidó sírkövek sora a templom felé dőlve sorjázik az emelkedőn, szimbolizálva az erőltetett menetet. Szerb Antal és két barátja nevesített köve mellett számok jelzik a névtelen holtakat…

– Szerb Antallal kapcsolatban sok irodalomélményem volt már fiatalon. Fontos és érdekes szerző volt nekem mindig is. Ismertem megrázó élettörténetét, s amikor megkaptuk az emlékhely tervezésének a feladatát, kövekbe akartuk önteni a tiltakozásunkat. Reméljük sikerült, az emlékmű megrázó mementó – mondta el Kutas László, aki a rendhagyó irodalomórán az internet segítségével örömmel mesélt a licistáknak munkájáról. Gászner Mira (11.a) és Boros Brigitta Heléna (11.d) személyesen vett részt az órán, a többiek online kapcsolódtak.

 

fotó: Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium, Kollégium és Szakképző Iskola