Reggelente jártak ki lopni Ausztriába

Fotó: cyberpress.hu - archívum

A kifejezetten félreeső helyen lévő mezőgazdasági ingatlanokat keresték azok az elkövetők, akik 2020. novembere óta sorra követték el a vagyon elleni bűncselekményeket. A tolvajbandának két állandó tagjához, a 43 és 30 éves elkövetőkhöz időnként egy 21 és egy 39 éves társtettes is csatlakozott. Többnyire a reggeli órákban utaztak át a magyar – osztrák határon.

A burgenlandi tartományi rendőrség sajtóközleménye szerint az egyik elkövető az autóban maradva biztosította a helyszínt, míg társa a raktárhelyiségeket és garázsokat kutatta át. Leginkább elektromos- vagy benzinmotoros szerszámokra tettek szert, főleg láncfűrészekre utaztak a tolvajok. Abban az esetben, amikor a tulajdonos lefülelte a kéretlen látogatókat, az elkövetők a lopott ingóságokat hátrahagyva elmenekültek. A beszámoló szerint volt olyan eset is, hogy menekülés közben egyszerűen kidobták a kocsijukból az eltulajdonított zsákmányt.

Mattersburg (Nagymarton) és Eisenstadt (Kismarton) környékén túl Alsó-Ausztriában és Stájerországban is tevékenykedtek a besurranó fosztogatók, az okozott kár összege ötjegyű eurós összeget tesz ki.

A mattersburgi nyomozók az érintett osztrák tartományok, valamint a sárvári rendőrkapitánysággal együttműködve jutottak eredményre, mind a négyüket sikerült azonosítaniuk. A vádlottak jelenleg is Magyarországon tartózkodnak, a két elkövető ellen a tartományi ügyészség nemzeti elfogatóparancsot adott ki. A beszámoló kiemeli, ők a fennálló korlátozások, a beutazási tilalom ellenére többször is beléptek Ausztria területére.

Illusztráció / cyberpress.hu archívum