Regatták törték a hullámokat a Fertő tavon

Idén harmadik alkalommal került megrendezésre az Esterházy Regatta a Fertő tavon. A Fertő Tavi Vitorlás Szövetség célkitűzései között szerepel a versenysport mellett a túrahajó versenyzés támogatása is. Ennek egyik kiemelkedő eseményeként rendezték meg a hétvégén a Fertő tavi vitorlások pályaversenyét. A jó hangulatban zajló társadalmi eseményen a vitorlázók és családtagjaik egy kellemes hangulatú baráti találkozó mellett versenykörülmények között is megmérettethették magukat, amely minden évben igazi kihívásnak is bizonyul.  A nem túl barátságos időjárás ellenére végül 13 egység nevezett a versenyre, akik a tervezett két futamot megfelelő (időnként kissé viharos) szélviszonyok között teljesítették.  A 17 órakor tartott eredményhirdetésen Kránitz Lajos, az FVSZ alelnöke adta át a díjakat és egyben gratulált minden résztvevő legénységnek. Az esemény egy jó hangulatú korai vacsorával, tapasztalatcserével és  beszélgetéssel zárult.

 

A dobogós legénységek: 

1. helyezett: Szigethi Botond – Csigó Viktor – Szórádi Ákos

2. helyezett: Horváth Tibor – Böröcz Tamás – Tóth Péter

3. helyezett: Papp Péter – Oláh Mónika – Papp Péter Olivér

 

fotó: FVSZ
fotó: FVSZ