Póczik Roland (MSZP-Párbeszéd): Küzdeni fogunk, hogy valódi problémákat oldjunk meg! 

Mindenekelőtt jobbulást és mielőbbi felépülést kívánok Csiszár Ákos önkormányzati képviselőnek. – mondta Póczik Roland, az MSZP-Párbeszéd, Sopron és térségének országgyűlési képviselőjelöltje a pénteki sajtótájékoztatóján. Póczik Roland, a sajtótájékoztatóján aztán kitért azokra a pontokra, amelyekben úgy gondolja változásokra van szükség itt helyben is, mint például az egészségügy és az oktatás helyzete.

 

 

Póczik Roland (MSZP-Párbeszéd): Küzdeni fogunk, hogy valódi problémákat oldjunk meg! 

Sajnos ma már közhely, hogy a magyar oktatás és egészségügy nagyon nehéz helyzetben van.

A Fidesz propagandagépezete általában mélyen hallgat az itt jelentkező problémákról, pedig az országban ezek a valódi gondok.
Az is jól látszik, hogy a Fidesznek vagy semmilyen válasza nincsen ezekre, vagy amit tesznek az inkább ront a helyzeten.

Nem véletlenül voltak pedagógus, diák és egészségügyi tiltakozások/tüntetések.

Azt is tudjuk, hogy Soprontól elvették az általános és középiskoláit, elvették a kórházát. Ma ezekhez az önkormányzatunknak semmi köze, legfeljebb az épületek tulajdonjoga a miénk, papíron.

Mi úgy gondoljuk, hogy Sopronnak – úgy is mint régi diákváros – igenis kötelessége, hogy segítse a helyi oktatás és egészségügy minél magasabb szintű ellátását!

Ezért arra kértem a városi képviselőinket, hogy adjanak be módosító indítványokat a város költségvetéséhez, amiben lehetőséget teremtünk a soproni oktatás és egészségügyi ellátás színvonalának javítására.

Tegnap Biczi László, az MSZP városi képviselője, be is nyújtott 12 módosító indítványt, amiben összesen 160 millió forintot csoportosítanánk át. A Fidesz azonban egyet sem szavazott meg!

Sajnos nem csodálkozunk az elutasításon.

Amíg a Fidesz van hatalmon, nem lesznek valódi megoldások, de mi tovább fogunk küzdeni, hogy végre valódi problémákat oldjunk meg és ne kitalált ellenségek ellen harcoljunk!

 

 

Sopron, 2018.02.23.