Póczik Roland (MSZP): A Változás Szövetsége kormányváltás után a TAO pénzek terén is igazságot tesz!

Az MSZP-Párbeszéd a kormányváltás után a TAO pénzek terén is igazságot fog tenni, de már most kezdeményezzük, hogy a kórházak és iskolák is részesülhessenek ebből a támogatási formából. – mondta el pénteki sajtótájékoztatóján Póczik Roland, az MSZP-Párbeszéd Sopron és környékének országgyűlési képviselőjelöltje. 

Hozzátette: Fontos ez mindannyiunk számára, hiszen nap, mint nap szembesülünk személyesen, hozzátartozóink, ismerőseink rémtörténetein, vagy a médián keresztül az egészségügyben és az oktatásban kialakult áldatlan állapotokról.

Példaként elég az elmúlt napok híreit megnézni: egy magyar híresség anyukájának és sorstársainak szenvedéstörténete a hazai „sürgősségi” ellátásban, illetve a Rák Ellenes Világnapon elhangzott rettenetes halálozási számok. 30 ezer olyan magyar hal meg évente, akik normális ellátás esetén ma is köztünk lehetnének.

Ezzel szemben egy nemrég nyilatkozó cégvezető szerint a TAO-kedvezmények révén eddig igénybe vett mintegy 500 milliárd forintnak akár a 20%-a – közel 100 milliárd forint – magánszemélyek zsebébe vándorolhatott.

Az MSZP-Párbeszéd, a Változás Szövetsége nem fogja magukra hagyni a betegeket, az oktatáson keresztül pedig esélyt ad minden gyermeknek, mert az oktatásba és az egészségügybe való befektetés, a jövőnkbe való befektetés! – zárta szavait Póczik Roland.

 

 

Sopron, 2018. február 9.