Pedagógus Szolgálati Emlékérmet adományoztak Dr. Tillné Schmidt Editnek

A városhaza dísztermében köszöntötte Sopron önkormányzata csütörtökön pedagógusnap alkalmából városunk tanárait. Az ünnepségen a megjelenteket köszöntötte Dr. Fodor Tamás, SMJV polgármestere, Marek János, a Soproni Tankerület igazgatója, Dr. Kovács András, a Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium igazgatója valamint Bánfi Ákos, a Pedagógusok Művelődési Házának igazgatója.

A pedagógusokat köszöntötte Dr. Fodor Tamás SMJV polgármestere

Dr. Fodor Tamás polgármester ünnepi beszédében megköszönte az aktív és a nyugalmazott pedagógusok fáradhatatlan munkáját, hangsúlyozva többek közt azt, hogy tevékenységük jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy Sopron, mint iskolaváros is jelentős értékekkel bírjon. A pedagóguspálya egy életre szóló hivatás, melynek kapcsán a tanárok tudást és személyes példamutatást is adnak a jövőre nézve egy felnövekvő generációnak, ami hatalmas felelősséggel is jár, és ez a munka az, amit nem elég megköszönni a pedagógusoknak. Meghatározó és felelősségteljes az a nevelési munka, amit az iskolarendszeren keresztül végeznek azok, akik ezt a pályát választották, hiszen az oktatás mellett a gyermekekkel és a szülőkkel, a családokkal is meg kell találni a harmonikus kapcsolatot, amely összességének köszönhetően a fiatalok a lehető legjobb környezetben kaphatják meg a tudást, amelyre a város és az ország is egyaránt büszke lehet. – tette hozzá Sopron polgármestere.

Pedagógusnapi ünnepség a városházán

Dr. Fodor Tamás zárszóként megköszönte a pedagógusok áldozatos munkáját valamint örömét fejezte ki, hogy átadhatja azt a magas rangú elismerést – Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere megbízásából – Dr. Tillné Scmindt Editnek, akinek áldozatos munkáját Sopron Megyei Jogú Város önkormányzata nevében is megköszönt.

Dr. Tillné Schmidt Edit és Dr. Fodor Tamás a díjátadón
Dr. Tillné Schmidt Edit

 

 

forrás: sopronmedia.hu

 

 

cyberpress.hu