Parlamenti parádé illetve ellenzéki akció a rabszolgatörvény miatt!

Hihetetlen és egyben megdöbbentő események zajlottak a szerdai napon hazánk parlamentjében, ahol a köznyelvben csak  “rabszolgatörvényként” elhíresült javaslat törvénybe helyezését illetve egész pontosan megszavazását is igyekezett meggátolni az ellenzéki képviselők csoportja. Mi úgy tudjuk hivatalosan magát a szavazási aktust illetve az eseményeket nem közvetítette a parlament.hu illetve a köztelevízió sem – bár minden csatornát mi sem tudtunk követni – azonban a facebookon több képviselői oldalon, többek közt a Párbeszéd képviselőjének Tordai Bencének az élőzését időnként jóval több mint 20000 ember követte, így arra tudunk hagyatkozni.

A parlament.hu oldala csak részlegesen közvetítette az eseményeket, vagy az is lehet csak nálunk szakadt meg állandóan. / printscreen parlament.hu

Az események ott kezdődtek hogy az MSZP, a PÁRBESZÉD, az LMP, a DK és a független képviselők közül páran elfoglalták a  házelnöki pulpitushoz vezető lépcsőket így Latorczay János, aki a mai napon a levezető elnöki pozícióra volt kijelölve kénytelen volt a képviselői helyéről levezetni a szavazást. ( Azt hogy ez ilyen esetben megfelel-e a törvényeknek nem tudjuk, de minden bizonnyal napokon belül válasz érkezik rá. ) A JOBBIK képviselőcsoportja nem a lépcsős blokádot részesített előnyben, hanem  egy nagy molinót feszített ki inkább a parlamentben, amellyel szintén tiltakozását fejezte ki a napirendben szereplő, a munkáltatóknak túlóranövelési lehetőségeket biztosító törvény elfogadásával szemben. Azok a képviselők, akik szintén függetlenek de egyébként a MI HAZÁNK MOZGALOM tagjai a látottak alapján nem vettek részt konkrétan az “ellenállásban”, de elnökük Toroczkai László egy sajtótájékoztató keretében szintén elítélte a bevezetni kívánt “rabszolgatörvényt”.

A parlamenti ülésen volt kisebb röpcédula eső, sípolás, megafonozás, transzparens felmutatás és folyamatos bolyongás is, de talán ami érdekes volt az az volt konkrétan ami Tordai Bence közvetítésében is látszik, mégpedig hogy a képviselői kártya behelyezése nélkül is érvényes szavazatokat lehetett leadni. Ez akár lehetett egy átmeneti technikai probléma is, de nagy valószínűséggel ez inkább  egy olyan áthidaló megoldás volt, ami azt igyekezett megoldani, hogy a szavazást le lehessen bonyolítani úgy is, hogy nem férnek hozzá az házelnöki pulpituson található szavazáslevezénylést biztosító rendszerhez az ellenzék magatartása miatt.  Az szintén más kérdés hogy ez így szintén szabályos-e, és az is más lapra tartozik hogy ezt a szavazást az ellenzéki jegyző hol rögzítette a megfelelő dokumentumba, de miután ez egy nem mindennapi szituáció volt, így  minden bizonnyal megtalálják majd a jogászok az idevonatkozó paragrafusokat és kiderül hogy jogszerű volt-e így a mai voksolás.

Tordai Bence facebook oldalán élőben mutatta be azt is, hogyan lehet képviselői kártya nélkül szavazni. / printsreen Tordai Bence facebook

 

A helyzetet egyébként maga Orbán Viktor miniszterelnök és a kormánypárti képviselők teljesen korrekten kezelték a parlamentben,  ők megtették azt amit részükről tehettek,  leadták a szavazataikat és higgadtan állták a sarat akkor is amikor az ellenzéki képviselők amolyan mobiltelefonos élő közvetítés mellett riporteri magasságokba emelkedtek és igyekeztek őket a kérdéseikkel ostromolni. Kövér László házelnök még csokoládéval is megkínálta egyébként Tordai Bencét, ami szintén azt jelezte, hogy nyugodtság van, az élet megy tovább akkor is ha van egy kis parlamenti felfordulás az ellenzék miatt.

Mindezek mellett akár úgy is tűnhet, hogy az ellenzéki politikusok most egy olyan útra léptek amit joggal nevezhetnénk akár gerilla akciónak is, hiszen valljuk be ez egy olyan szabályellenességi vagy éppen polgári engedetlenségi cselekedetnek is nevezhető akció volt, ami  talán ilyen jelleggel még nem is fordult elő hazánk parlamentjében, de úgy tűnik már csak ez a lehetőségük maradt arra, hogy kifejezzék elégedetlenségüket, hiszen az eddigi demokratikus próbálkozásaik nem jártak sikerrel, ami persze annak tükrében hogy kisebbségben vannak nem is csoda.

Az említett parlamenti felfordulás azonban nem okozott olyan mértékű problémát, hogy a számtalan egyéb előterjesztés elfogadása mellett ne kerüljön jóváhagyásra  az országházban a  “rabszolgatörvényként” elhíresült, egyébként hivatalosan a munka törvénykönyvének módosítását célzó javaslat is, így úgy tűnik a túlórákat szabályozó rendelet az előterjesztők kívánsága szerint módosulni fog.

 

Budapest, 2018. december 12.
A szavazás eredménye látható a kijelzőn, miután 130 igen szavazattal, 52 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadták a munka törvénykönyvének módosítását az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. december 12-én.
MTI/Soós Lajos

2 Trackbacks / Pingbacks

  1. A munka törvénykönyvének módosítása ellen tüntettek Budapesten | Cyberpress
  2. A munka törvénykönyvének módosítása miatt vonultak az utcára az emberek Budapesten | Cyberpress

Comments are closed.