Párbeszéd: Karácsony volt a Várkerületen

Országjárása sokadik állomásán Sopronban a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje Karácsony Gergely azt hangsúlyozta, hogy a kormányváltás csak egy eszköz, a cél pedig az, hogy az Orbán utáni Magyarországot közösen építsük újra, ennek pedig a párbeszédről, az együttműködésről és az összetartozásról kell szólnia. A haza ugyanis az a hely, ahol mindenki számít.

Karácsony Gergely felidézte Orbán Viktor szavait, aki korábban arról beszélt, hogy Magyarország mikor éri utol Ausztriát. Karácsony szerint azonban a magyar emberek nem osztrákokká akarnak válni, hanem olyan magyarok akarnak maradni, akik Európa büszke polgáraiként azt követelik maguknak, ami más európai állampolgároknak is megadatik. Ma sajnos viszont nagyon kevesen hisznek abban, hogy ez az ország képes lenne lélekben, kultúrában, gondolkodásban európai lenni: Orbán mai rendszere ugyanis nem Nyugatra viszi az embereket, hanem Keletre. A 2018-as választás legnagyobb tétje jelenleg, hogy egyáltalán ott maradunk-e Európa közepén.

Az elmúlt nyolc évben a jelenlegi kormány által kiépített hatalmi rendszer ma már nemcsak a pénzünket, de a lelkünket is ellopja, továbbá megfosztja a politikát a becsületétől, az embereket pedig a közügyek gyakorlásától. Karácsony szerint  2018-ban ezért kell elmenni szavazni, az oszd meg és uralkodj elvű rendszert le kell váltani. ha emberközpontú világot akarunk, és meg kell szüntetni a jelen hatalom legfontosabb fegyverét: a közönyt, és a politikát vissza kell adni az embereknek.

Jakál Adrienn a párt ifjúsági szervezetének elnöke a soproni fórum házigazdájaként arról beszélt, hogy városában a legnagyobb problémát az okozza, hogy a jelenlegi vezetés rengeteg látszatintézkedést végez. Jakál Adrienn azért küzd, hogy az embereknek ne kelljen elhagyniuk az országot, hanem mindenki ott és úgy éljen, ahogy szeretne Magyarországon.

A lakossági fórum sok helyi vonatkozású kérdéssel zárult, ahol felmerültek többek közt a város túlnépesedésére, az ingázásra és a közlekedésre vonatkozó felvetések, amelyre Jakál Adrienn konkrét terveket – mint lehetséges megoldásokat – is felvázolt, de akadt olyan kérdező is, aki a Párbeszéd országos célkitűzéseit és terveit forszírozta annak tükrében, hogy egy bizonytalan szavazó miért is a Párbeszéd mellett tegye le a voksát.

 

 

cyberpress.hu