Ötször lassabb kijutni az elkerülőre, már akinek…

Olvasónk keresett meg a történettel, tőlünk pedig sosem állt távol a zűrös közlekedési helyzetek és a tömeges szabálysértések feltérképezése. Mint közismert, hiszen már június óta folyik a munka, fokozatosan dolgoznak a Rákosi út szennyvízcsatornájának rekonstrukcióján. A legelőrehaladottabb fázis most a Rákosi út Handler Nándor és az Ív utca közti szakaszát érinti. Ez azt eredményezte, hogy aki ki most innen ki szeretne hajtani az elkerülő útra annak a Póda Endre vagy a Tómalom utca felé kell mennie. Természetesen szabálykövető magatartást követe, így hiába is van ideális esetben maximum ötven méterre a 84-es főúttól kerülnie kell, nagyobbnál is nagyobbat.
rakosi2017
Fotó: cyberpress.hu

Noha a Handler Nándor utca alig 100 méteres egyirányú szakaszán ki lehet menni a Rákosi felé, de szabálytalanul. Aki pedig eltöltött már legalább negyed órát a Handler Nándor és a Mende Gusztáv utca ezen kereszteződésében, maga is láthatja, hogy sokan kihasználják ezt a gyors menekülőutat, ami mindenképpen szabályszegő és balesetveszélyes! Valóban spórolhatunk vele legalább kétésfél percet és közel egy egész kilométert, de ez nem opció.

Mozgóképes szemléltetés, vigyázat, aranyhegyi forgalomszabályozási katyvaszt tartalmaz:

Ideiglenes kétirányúsítás elférne, viszont parkolókat venne el. A fokozott közterület-felügyeleti jelenlétről vagy rendőrségi cirkálásokról nem is beszélve, mely mint a balesetek megelőzése érdekében felmerülő igény lenne.

handler_tilos
Fotó: cyberpress.hu

cyberpress.hu