Ötszáz nap múlva 500 éves a reformáció

Fotó: cyberpress.hu archívum

Jövőre lesz a reformáció 500. évfordulója. Márciusban jelentette be dr. Fodor Tamás, az Európai Protestáns Egyházak Közössége Sopronnak adományozta az európai reformáció városa címet. Azok a városok kapják ezt a címet, amelyek történelme összefonódik a 16. századi reformációval. Sopronban alakult meg az első hazai evangélikus hitközösség is. 1554-ben a soproni evangélikusok már saját helyiségbe tartottak prédikációkat, a győri katolikus püspök levelében kikelt a protestáns felekezet tanításnak a létezése ellen. Három évvel később, 1557-ben már az evangélikus líceum (a mai Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium) is megnyitotta kapuit, az épületben korábban katolikus iskola működött, megelőzve ezzel magának az evangélikus gyülekezetnek megalakulását is (1565.).

templomutca

A Soproni Kalendáriumban olvasható a Csányi féle feljegyzésben, 1680-ban 195-en haltak meg, ebből 124 evangélikus, 71 katolikus vallású volt.

szechenyi ter
A líceum épülete a későbbi postapalota mellett, 1900-ban. Fotó: Fortepan / Lakatos Mária

A hűség városa mellett Sárvár és Debrecen kapta ezt a kitüntetést. A programsorozat már idén ősszel kezdődik, október 28-án a Győri Filharmonikus Zenekar ad koncertet az evangélikus templomban.
2017-ben lesz 500 éve, hogy Luther Márton kiszögezte 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára.

cyberpress.hu