Ötletelni hívta Sopron polgármestere az ellenzéki képviselőket

Ötletelésre, javaslattételek felhívása miatt hívta be személyesen egy találkozóra a Városházára  az ellenzéki képviselőket szerda délután Dr. Farkas Ciprián ( Fidesz-KDNP ) Sopron Megyei Jogú Város polgármestere, akik maradéktalanul meg is jelentek a nem mindennapi találkozón.   – tudtuk meg városházi forrásunktól.

Fotó: cyberpress.hu

A helyileg újszerűnek tűnő  – egyébként szimpatikusnak is mondható – városvezetői kezdeményezés célja az volt, hogy az ellenzéki képviselők javaslataiból is merítve, azokat esetleg figyelembe véve vagy éppen beépítve  hidalja át a Városvezetés azt a költségvetési hiányt, ami a koronavírus-járvány okozta kormányzati rendelkezések miatt keletkeztek Sopron  büdzséjében.  Ez az összeg mintegy 600 millió forintot tesz ki, ami egyrészt a helyi gépjárműadó ( cca. 240 millió forint ), másrészt az idegenforgalmi adó ( cca. 160 millió forint ) összegének központi átirányítása illetve az országosan elrendelt és így Sopronban is életbelépő ingyenes parkolási díjak miatt kieső összegek miatt keletkeztek.

Úgy tudjuk Sopron polgármestere arra kérte az ellenzéki képviselőket, hogy olyan  javaslatokat adjanak be írásban péntek délig, amelyek nem érintenek konkrét  helyi fejlesztéseket illetve beruházásokat, hanem inkább az Önkormányzati tulajdonban lévő intézmények működési költségvetését érintik, ami azonban ebben a formában azért valljuk be nem egyszerű és kényelmetlen is.  Ha csak ebből lehet meríteni akkor javarészt csak illetménycsökkentések, létszámleépítések, költségcsökkentések, esetleges összevonások, átcsoportosítások mentén lehet haladni, ami mindenképpen kellemetlen lépések jelent és még javaslati szinten is  álmatlan éjszakákat okozhat egy-egy javaslattevőnek.

Azt mi tesszük hozzá, hogy az persze egyértelmű, hogy például olyan beruházásokhoz amúgy sem lehetne hozzányúlni, amelyek például a Modern Városok Program részei vagy amelyek például Európai Uniós források felhasználásával vannak folyamatban, így a jelentősebb tételek innen nem vonhatóak el. 

Bizony nincs könnyű helyzetben a város, hiszen az említett összegeken felül még egyéb bevételeknek is búcsút mondhat ebben az évben, hiszen úgy tűnik a turisztikai szezonból sem remélhet különösebb bevételt, hiszen többek között számos olyan rendezvény is elmarad a városban, ami jelentősen hozzájárult eddig a bevételi oldalhoz.

Mindenesetre úgy tűnik, hogy ebben a különleges helyzetben Sopron polgármestere úgy döntött, hogy a többségi frakcióval rendelkező Fidesz-KDNP-s képviselők mellett nyit az ellenzéki képviselők irányába is ötletelés terén, ami talán arra is enged következtetni, hogy ebben az időszakban csak az lehet mindenkinek a célja, hogy ismét talpra álljon Sopron.