Osztrák rendőrségi hajsza – Újabb részletek derültek ki!

Vasárnap már beszámoltunk arról, hogy egy magyar férfit üldözött az osztrák rendőrség Wr. Neustadt-tól ( Bécsújhelytől ) egészen Eggendorfig és amely során több rendőr is megsérült, azonban most nyilvánosságra került több részlet is.

A hajsza végállomása Eggendorf volt – fotó: LPD Alsó-Ausztria

Ahogy azt korábban írtuk, nem mindennapi eset történt Ausztriában, hiszen tizenegy kilométeren át üldözték a magyar pilótát a szomszédos osztrák hatóságok mire sikerült megállítani,  azonban az első beszámolók egy rutin ellenőrzésről való menekülésről  szóltak és a konkrét események illetve sérülések akkor még nem voltak nyilvánosak. Walter Schwarzenecker rendőrségi szóvivő azonban hétfőn az osztrák sajtó nyilvánosságára hozta azokat az információkat, melyek jobban rávilágítanak az esetre.

A 29 éves magyar férfi vasárnap tilosban várakozott a gépjárművével Bécsújhelyen, amire figyelmesek lettek a civil ruhás rendőrök, ezért igazoltatni akarták. A sofőr ennek az azonosításnak  azonban ellenszegült és nagy sebességgel inkább elindult a gépjárművel úgy, hogy az egyik rendőrt gyakorlatilag elütötte, aki először a motorháztetőre zuhant, majd pár méter után egy erős fékezés hatására az aszfaltra esett és eltörött a lába. A rendőr társa még időben eltudott ugrani, így ő könnyebb sérüléseket szenvedett. Ezután kezdődött a hajsza, amely során több rendőrségi autó vette üldözőbe a magyar pilótát, aki Eggendorf felé hajtott. Az akció során többször is ütköztek a menekülővel a rendőrök – próbálták megállítani, leszorítani –  majd tizenegy kilométer után, Eggendorf Fő utcáján sikerült két hatósági járműnek úgy ütköznie a magyar férfival, hogy annak autója mozgásképtelenné vált, azonban több rendőr is könnyebben megsérült a “csattanás” során. A férfit aztán őrizetbe vették és előzetes letartoztatásba helyezték.

Az első beszámolóban már írtuk, hogy a férfi nem állt alkoholos befolyásoltság alatt – amit a rendőrség is megerősített – azonban magyarázat nem volt erre a tettére. Nos, a rendőrségi szóvivő erre is rávilágított és elmondta, hogy a 29 éves, egyébként büntetett előéletű férfinek már volt összetűzése a rendőrséggel, hiszen két évvel ezelőtt egy családi veszekedést követően rendőrökre támadt és egyiküket meg is sebesítette, amiért akkor elítélték, azonban a férfi vallomása szerint nem ez volt az oka a menekülésnek. A kihallgatás során a férfi az vallotta, hogy nem hitte el, hogy azok a civil ruhás férfiak akik igazoltatni akarták azok rendőrök, így egyszerűen csak megijedt és ezért kezdett inkább menekülni.

Ütközéssel sikerül megállítani a menekülő magyar pilótát – fotó: LPD Alsó-Ausztria

 

 

Bejegyzésünk a heute.at cikke nyomán készült. 

1 Trackback / Pingback

  1. Autós hajsza Bécsújhelyen magyar főszereplővel | Cyberpress

Comments are closed.