Osztrák-magyar külügyminiszteri találkozó volt a soproni határkőnél

Kerek – egészen pontosan 30-ik – évfordulója van annak a történelmi tettnek illetve pillanatnak, amikor is Horn Gyula magyar és Alois Mock osztrák külügyminiszter 1989. június 27-én Sopronnál átvágta a vasfüggönyt. Erre az eseményre illetve Európa újraegyesítésének erre a mérföldkövére emlékezett a helyszínen Szijjártó Péter Magyarország külgazdasági és külügyminisztere és Alexander Schallenberg  osztrák külügyminiszter. A megemlékezésen részt vett többek közt  Burgenland tartományfőnöke Hans Peter Doskozil is, de több hazai politikai szereplő is a helyszínre érkezett, mint például Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője, Dr. Fodor Tamás, Sopron megyei Jogú Város polgármestere illetve a térség településeinek polgármesterei is. A történelmi eseményre emlékező ünnepségen – a határkőnél  – felidézték a kapcsolódó eseményeket és azok jelentőségét,  amely egy olyan mérföldköve lett aztán  kontinensünk történelmének, amely  által  újraegyesülhetett Európa. 

fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt

A ma már történelminek számító magyarországi vasfüggöny lebontásának hivatalos bejelentése 1989. május 2-án Hegyeshalomban, egy nemzetközi sajtótájékoztatón került bejelentésére, ahol elhangzott hogy a közel 350 kilométer hosszú magyar-osztrák határon, hivatalosan is megkezdődött az elektromos határzár teljes felszámolása.

Később, egészen pontosan 1989. június 27-én, Horn Gyula magyar és Alois Mock osztrák külügyminiszter Sopronnál szimbolikusan is megtette aztán azt a mozdulatot ami végül bejárta a világsajtót, hiszen személyesen is átvágták a vasfüggöny egy akkor még álló szakaszán a drótkerítést. Ez a pillanat volt az, amely ugyan gyakorlatilag egy külügyminiszteri szimbolikus, demonstratív akció volt, de mégis történelmi pillanattá vált és amely úgy költözött be a köztudatba, hogy ez volt az első jele annak, hogy valóban leomlik a kelet- és nyugat Európát határoló vasfüggöny.

A vasfüggöny fokozatos megszüntetése nyomán 1989-ben az említett osztrák-magyar határszakaszon aztán naponta rengeteg keletnémet állampolgár “szökött át” Ausztriába, hogy onnan tovább tudják folytatni az útjukat az akkori Német Szövetségi Köztársaságba, a szabad élet, a jobb körülmények és a szétválasztott családok újraegyesítésének reményében.

A nyár végén 1989. augusztus 19-én aztán a Sopronkőhida melletti Sopronpusztára figyelt fel a világ, ahol megrendezésre került a Páneurópai Piknik nevű esemény, ahol ideiglenesen megnyitásra került a határ, és ahol az akkori beszámolók szerint közel ezer NDK-s állampolgár lépett osztrák földre és ahol az akkori határőrök sem gördítettek akadályt az illegális határátlépés elé.

1989. szeptember 11-től aztán a magyar kormány újabb lépésre szánta el magát, hiszen a Magyarországon tartózkodó és az NDK-ba hazatérni nem kívánó keletnémet állampolgároknak hivatalosan is engedélyezte a kiutazást olyan országokba, amelyek hajlandóak voltak őket fogadni. Ezzel a lehetőséggel aztán közel  12 ezer NDK állampolgár élt és jutott át hivatalosan is Ausztriába, majd onnan a Német Szövetségi Köztársaságba.

Az osztrák-magyar határszakaszon a  jelzőrendszer teljes lebontása egyébként 1990. december 31-ig fejeződött be.

Hans Peter Doskozil, Burgenland tartományfőnöke / fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
Szijjártó Péter Magyarország külgazdasági és külügyminisztere a határkőnél tartott megemlékezésen / fotó: Leczovics Zsolt
Alexander Schallenberg  Ausztria külügyminisztere. / fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt

.