Osztrák iskolaigazgatók szeszfőző buliban kapták el a koronavírust

Fotó: thrillist.com

Hat mezőgazdasági szakiskola vezetőjéből három COVID-19 fertőzött lett azt követően, hogy a Kirchberg am Walde településen található iskola egyik szaktermében égetett szeszt készítettek. Az “igazgatók klubja”, ahogyan Roman Bruckner igazgató nevezte önmagukat, gyakrabban találkozik, hogy együtt töltsék szabadidejüket. Mivel a koronavírus járvány miatt a szombati gyakorlati órák elmaradtak, így az igazgatók önként döntöttek arról, hogy az iskolai tananyagot elsajátítva alkoholos italokat állítsanak elő.

Ugyan szájat és orrt eltakaró maszkokat használtak, és az intézményi helyiség is kellően tágas volt, de a vírus feltehetőleg átterjedt a poharak átadásával a párlat megkóstolásakor. A fertőzöttek nem mutattak súlyos tüneteket, két hét karantén után ismét egészségesnek mutatkoztak. 

A stájerországi Hartberg-fürstenfeldi járásban történt incidens kapcsán az iskoláért felelős regionális tanácsos, Johann Seitinger (ÖVP) részletesebb vizsgálatot rendelet el.

 

Illusztráció: thrillist.com

OE24.at nyomán