Összefogás a Fertő tó beépítése ellen

Határon átívelő közös építési szabályzatot, ennek megszületéséig pedig a Fertő tó körüli osztrák és magyar építkezések leállítását szeretnék elérni a Zöldek. A párt az osztrák Verein Freunde des Neusiedlersees és a magyar Fertő tó Barátai mozgalom képviselőivel is együttműködik. – számol be az orf.at

 

Kép forrása: orf.at

A portál felidézi, hogy szervezetek augusztus 19-i tájékoztatóján elhangzott, a Fertő tó természeti értékeit, világörökségi státuszát több nagyberuházás is veszélyezteti. A magyar állam turisztika projektje miatt, amely a fertőrákosi öbölben épül, korábban 20 ország 30 civil szervezete közös nyilatkozatban kérte, hogy az UNESCO vegye fel a Fertő-tájat a veszélyeztetett területek listájára, emellett kezdeményezzen egyeztetést az osztrák és magyar kormánnyal.

Regina Petrik tartományi parlamenti képviselő, a Zöldek tartományi vezetője bejelentette: a civilek fellépésének köszönhetően az UNESCO napirendre vette a kérdést, ősszel pedig miniszteri szinten egyeztet az osztrák és a magyar kormány a Fertő tó világörökségi helyzetéről.

Rudolf Golubich, a Verein Freunde des Neusiedlersees elnöke szerint a múltban számos alkalommal élték át a Fertő mellett élők, hogy a fejük felett, megkérdezésük nélkül kezdenek el építkezni a tó körül. Ausztria és Magyarország viszont kötelezettséget vállalt arra, hogy nemcsak szavakban, de jogi eszközökkel is megvédi a természet értékeit a világörökségi területen. Magyarországot az UNESCO egy állapotvédelmi jelentés benyújtására kötelezte 2021-ig, mondta az elnök, hozzátéve, hogy az eljárás lezárultáig minden építtetőt a munkák beszüntetésére szólítanak fel.

Major Gyula, a Fertő tó Barátai mozgalom aktivistája elismerte, hogy szükség van a magyar oldal fejlesztésére, de a legutóbbi elképzelések alapján szerintük rossz irányba haladnak a munkák. Emlékeztetett arra, hogy 2014-ben már készült egy tervezet a tópart fejlesztésére, de az akkori, arányosabb javaslat helyett most 100 szobás szálloda és 25 focipályányi aszfaltozott parkoló és sétány szerepel a tervekben, ami szerinte nem veszi figyelembe a helyi sajátosságokat.

Az orf.at hozzáteszi azt is, hogy a  tájékoztatót megelőzően a 20 Fertő-menti osztrák település és Burgenland tartomány képviselőit tömörítő Verein Welterbe Neusiedler See közleményben fejezte ki egyet nem értését a civilek kezdeményezésével szemben. A szervezet kontraproduktívnak és helytelennek ítéli a tiltakozást.

Mint a közleményben írták, az egyesület felvette a kapcsolatot magyarországi partnereivel, ahonnan megerősítették, hogy az előtanulmányok nem mutattak ki határon átnyúló hatást a fertőrákosi öbölben létesülő turisztikai központtal és szállóval kapcsolatban, így nincs is jogi lehetőség bekapcsolódni a magyarországi hatósági eljárásokba.

 

Via orf.at