Országgyűlési képviselők: Pro és kontra a közösségi oldalon

Felkavarta az állóvizet Sopronban az a politikai csörte, amit az váltott ki hogy Dr. Farkas Ciprián (FIDESZ-KDNP) polgármester behívta az önkormányzati ellenzéki képviselőket múlt hét szerdán egy személyes találkozóra, amelynek témája az volt hogy péntek délig adjanak le olyan javaslatokat, amelyek a helyi költségvetési kiesések ( mintegy 600 millió forint ) esetleges átcsoportosításokkal a meglátásuk szerint fedezhet a város. Ennek eleget tettek az ellenzéki képviselők és a határidőig be is nyújtották az ötleteiket, amelyeket egyébként nyilvánosságra is hoztak. Ezzel kapcsolatban egyébként a JOBBIK helyi alapszervezetének elnöke, frakcióvezető-helyettese, országgyűlési képviselője is megosztotta az ő álláspontjukat a közösségi felületén. A péntek déli határidő után aztán az történt –  egy villámgyors munkát követően – hogy   14.30-kor pont is került a költségvetési módosításokra, amelyek a fenti problémákat áthidalják. Mindezek után a város polgármestere egy erős krtikát megfogalmazva üzenetet közölt a közösségi oldalán az ellenzéki képviselők részére, amit aztán Barcza Attila ( Fidesz-Kdnp ) országgyűlési képviselőnek a bejegyzése követett, aki azonban  Dr. Brenner Kolomannak üzent. Még mondja valaki, hogy nem zajlik a politikai élet Sopronban ….

Barcza Attila és Dr. Brenner Koloman országgyűlési képviselők / képkollázs cyberpress.hu

Dr. Brenner Kolomannak (JOBBIK ) országgyűlési képviselőnek, a JOBBIK frakcióvezető-helyettesének, a soproni alapszervezet elnökének bejegyzése: 

Sopron polgármestere ismét bizonyítja, hogy neki a soproni polgárok helyett Orbán Viktornak és helytartóinak való megfelelés a fontosabb!

Múlt héten Farkas Ciprián polgármester egyeztetésre hívta az ellenzéki pártok képviselőit, hogy ebben a helyzetben összefogásra van szükség. Ezt mi, a néppárti Jobbik is így látjuk. Együtt kell megoldást találni a járvány okozta krízisre és a károk enyhítésére főleg akkor, amikor a kormány magára hagyja az önkormányzatokat, a megoldást pedig mégis tőlük várja!

Viszont polgármester úr erre az összefogásra nem képes, ahogy pártja sem a parlamentben, sem az ország több pontjain, ahogy például Nagykanizsán, Komlón és Szekszárdon sem. Az ellenzékkel nem, vagy csak látszatkommunikáció mentén akar együtt dolgozni. Felháborító az az arrogáns stílus, ahogy ismét előadta magát a Facebook-oldalán, „jó” fideszes módjára ránk, az ellenzékre mutogatva, hogy mi nem vagyunk hajlandóak együttműködni vele Sopronért, a soproniakért. Persze, amikor nincsen az ellenzékre szüksége, akkor nem is létezünk, amikor viszont kellemetlen döntéseket kell hozni, akkor egyből ragaszkodik ahhoz, hogy velünk karöltve hozzon meg bizonyos döntéseket.

Sopron polgármestere fordítva ül a lovon! Így nem lehet minden soproni polgármestere, mert bár az ellenzéki képviselőket ütheti és gyalázhatja közvetlenül, de rajtuk keresztül Sopron ellenzéki szavazóit becsmérli. Ilyen egy jó polgármester? Kötve hisszük, így általában csak azok viselkednek, akik próbálják bizonygatni, hogy ők önálló entitások, mintsem valaki(k)nek a bábja.

Ennek ellenére nekünk, a néppárti Jobbik képviselőinek továbbra is a soproniak a fontosak, nem pedig, hogy polgármester úrral csatározzunk! Teszek egy kísérletet én magam is itt a Nemzet Templomában, hogy megfontolja a javaslatainkat – hátha innen jobban eljut Farkas polgármesterhez a kérés, és végre bizonyíthassa, hogy neki valóban az együttműködés a célja és a soproni emberek a fontosak! Íme a konkrét teendők:

 a tanácsnokokat ne nevezze ki idén, a politikai
tanácsadói státuszokat szüntesse meg;
 az intézményvezetők jutalomkeretét idén fordítsuk
járványkezelésre;
 csökkentsük a polgármesteri, alpolgármesteri,
önkormányzati képviselők tiszteletdíjait;
 a reprezentatív és utazási költségeket minimalizálja;
 a marketing és propaganda költségeket csoportosítsa át a
járvány kezelésére;
 az új autók beszerzését és egyéb luxusköltségeket állítsa
le;
 a közösségi sajtó- és propaganda-kiadványt
szüneteltesse;
 a karácsonyi díszkivilágítás összegét harmadolja,
kétharmadát fordítsa a járvány kezelésére;
 az őszig tervezett kisebb rendezvényeket se tartsuk meg;
 ütemezzük következő évre a térfigyelő kamerarendszer
fejlesztését;
 a Városi Stadion lelátójának lefedése és vízszigetelése
kerüljön átütemezésre a vizesblokk építésével együtt;
 a Rusz-villa felújítása a következő évben kezdődjön el.

Kérjük a soproni polgármestert, fogadja meg a néppárti Jobbik javaslatait, mert amennyiben polgármester úr szerint a 600 millió forintot csak a működési költségekhez való hozzányúlással lehet kompenzálni, akkor az általa beterjesztett költségvetést egyrészt nem szabadott volna elfogadnia a soproni testületnek, másrészt felveti a polgármester alkalmasságának a kérdését is.

 

* ************************ *

Dr. Farkas Cipriánnak ( Fidesz-Kdnp ) Sopron polgármesterének bejegyzése: 

 

Tisztelt Soproniak!

A világjárványra való tekintettel megalkottuk és közzétettük Sopron vészhelyzeti költségvetését, melynek legfontosabb szempontja a soproniak teljes biztonsága, az élet megóvása, az egészségmegőrzés, a város egészségügyi és gazdasági védekezése feltételeinek biztosítása. Ez a világjárvány leküzdése időszakában garantálja a maradéktalan működést, továbbá azt, hogy a járványhelyzettel Sopront a lehető legkevesebb kár érje, és az újraindulás a lehető legjobb feltételek között történhessen meg.

Ezzel párhuzamosan azonban ismét bebizonyosodott, hogy az ellenzéki pártok még a jelenlegi helyzetben is képtelenek félretenni a kicsinyes politikai szándékaikat. Mivel a város közgyűlése nem ül össze a veszélyhelyzet idején, ezért a képviselőik lehetőséget kaptak arra, hogy részt vegyenek a munkában. Az eredmény magáért beszél: csak politikai indulatkeltésre futotta. Jelenleg a kormányhoz hasonlóan valamennyi önkormányzat veszélyhelyzeti költségvetéssel működik, nekünk pedig egyetlen feladatunk van: a soproni emberek érdekeit szolgálni. Mi ezt tesszük akkor is, amikor az ellenzék inkább a kislapátot és a homokozót választja. (Nem hiába nyitottuk meg újra a játszótereket…)

 

 

* ************************ *

Barcza Attilának ( Fidesz-KDNP ) országgyűlési képviselőnek, a Fidesz soproni szervezete elnökének reagálása: 

A Jobbik országgyűlési képviselője úgy érezte, hogy ismét bele kell szólnia a soproni emberek életébe, s teszi mindezt az érdi otthonából, tőlünk 200 kilométer távolságból.

Kedves Brenner Koloman!

Mielőtt Ön a soproniak nagy többséggel megválasztott polgármesterét támadná amiatt, hogy Ő – teljes joggal – felemelte a szavát az ellenzéki politikusok hangulatkeltése ellen; legközelebb inkább gondolja végig, van-e erkölcsi alapja bármiféle felháborodásra a Jobbik színeiben.

Ön egy olyan pártnak a tagja, amely egyik napról a másikra vedlett át Gyurcsány Ferenc szövetségesévé, ami először a választóit, majd rengeteg alapszervezetét és képviselőjét is elvesztette. Ez pontosan így történt Sopronban is! Ma már kevés olyan politikust találni az országban, aki mindezek ellenére hajlandó a Jobbikban maradni. Bár nem ad okot a büszkeségre, Ön kétségkívül ezen kevesek közé tartozik. Talán nem véletlenül, hiszen mindent megtesznek annak érdekében, hogy lejárathassák hazánkat a nemzetközi színtéren.

Kérem, hogy a parlamenti munkáját végezze becsülettel, és a jövőben az osztrák érdekek helyett inkább a magyarokét képviselje!

 

 

A témához kapcsolódó bejegyzéseink: 

 

Ötletelni hívta Sopron polgármestere az ellenzéki képviselőket

Ötletelésre, javaslattételek felhívása miatt hívta be személyesen egy találkozóra a Városházára az ellenzéki képviselőket szerda délután Dr. Farkas Ciprián ( Fidesz-KDNP ) Sopron Megyei Jogú Város polgármestere, akik maradéktalanul meg is jelentek a nem mindennapi találkozón. – tudtuk meg városházi forrásunktól.

Mutatjuk a soproni ellenzéki képviselők polgármesternek címzett álláspontjait!

Mint arról beszámoltunk , a koronavírusjárvány okozta rendkívüli rendelkezések értelmében komoly bevételi forrásokat veszített el Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata, ami hozzávetőleg mintegy 600 millió forintos kiesést okoz a költségvetésben. Ez az összeg többnyire a helyi gépjárműadó ( cca. 240 millió forint ), másrészt az idegenforgalmi adó ( cca.

Dr. Farkas Ciprián az ellenzéknek: “Nem hiába nyitottuk meg újra a játszótereket…”

Dr. Farkas Ciprián ( FIDESZ-KDNP ) Sopron Megyei Jogú Város polgármestere a közösségi oldalán reflektált azokra az ellenzéki reakciókra, felvetésekre, javaslatokra, amelyeket az ő kérésnek megfelelően nyújtottak be ( többnyire ) külön-külön írásban az önkormányzat másik politikai térfélen ülő képviselők. ( Ezeket részletesen itt lehet böngészni!