Óriási érdeklődés kísérte a Jereván lakótelep Ünnepi Könyvheti rendezvényét

A 90. Ünnepi Könyvhét alkalmában idén először tartottak Ünnepi Könyvhetet a Jereván lakótelepen, amit hatalmas érdeklődés kísért. 

A vártnál is nagyobb érdeklődés kísérte a Jereván lakótelepi  szolgáltatóház átriumában tartott könyvbörzét, amelyet a Jereván  lakótelep Településrészi Önkormányzata kezdeményezett – mondta el Tóth  Éva önkormányzati képviselő a rendezvényen.

Hozzátette: a szolgáltatóház felújításakor is kitűzött cél volt annak  megszépült belső tereit a kultúra, a közművelődés, a közösségi események  szolgálatába állítani. Volt itt már koncert, ünnepség, vetítés, előadás,  ezúttal az Ünnepi Könyvhét kiváló, igényes helyszíneként a könyvek  helyévé válhatott.

Tóth Éva hozzátette: mint mindig, ezúttal is az összefogás eredményezte  a rendezvény sikerét. Ezúttal a Széchenyi István Városi Könyvtár volt  abban együttműködő, hogy az arra alkalmas, jó állapotú, értékes könyveit  a részönkormányzat rendelkezésére bocsátotta, a rendezvény szakmai  hátterét a legmagasabb színvonalon biztosította.

A legkisebbektől, az idősebbekig mindenki megtalálta a maga számára megfelelő könyvet a Jereváni könyvhéten, amit így igazi ünnepé is tett a rendezvény. A legkisebbeknek örömöt okozó gyermekkönyvek, leporellók,  gyermekirodalom, szépirodalom – vers, dráma és próza- , tudományos kiadványok, útleírások, regények, életrajzok, monográfiák, keresztény  könyvek – felsorolhatatlan az a kínálat, amely könyvszerető olvasóit  várta a Jerevánon.

A könyvtárnak is fontos, hogy az épülete falai közül kilépjen és  közelebb kerüljön olvasóközönségéhez, ezért is örült a Jereván lakótelep Részönkormányzata kérésének, hogy egy igazán sikeres, tömegeket vonzó  köztéri rendezvénnyé tegye az idei könyvnapot.