Önkormányzati választások: Összefog a két ellenzéki erő Sopronban?

Vasárnap este kaptuk a hírt, hogy a Leghűségesebb Városért Egyesület, aki a Párbeszéd technikai segítségével indul a soproni önkormányzati választásokon nyílt levelet intézett az általuk Ellenzéki Összefogásnak nevezett pártszövetségnek, amely szintén részt vesz az októberi önkormányzati választásokon. A nyílt levél tárgya, amit nevezhetünk akár  ajánlatnak, azt fogalmazza meg, amire a jelenleg ellenzéki pártok sikeréért szorító szimpatizánsok vártak, mégpedig hogy a két helyi ellenzéki erő, közös erővel, egy kihívóként szerepeljen a Fidesz-KDNP jelöltjei ellen. A gyakorlatban ez koordinált visszalépéseket jelentene, persze mind a két ellenzéki erő részéről, ami azonban nagyban függ a címzett Ellenzéki Összefogás szándékától. Mondhatjuk úgy is, hogy a labda most a többpárti összefogás térfelén pattog, a kompromisszumos lehetőség úgy tűnik adott, a kérdés csak az, hogy sikerül-e a kampányfinisre valami közös szándékot tető alá hozni, illetve egy közös listát összefabrikálni a két kihívónak, ami azt jelentené, hogy a soproni szavazókörzetekben – kivétel a 3. sz. egyéni választókerület, ahol van egy független induló is – egy az egyben vennék fel a kesztyűt a kormánypárti erők helyi jelöltjeivel szemben. Mutatjuk a nyílt levelet: 

Tűztorony – Sopron / fotó: cyberpress.hu archívum

 

Nyílt levél az Ellenzéki Összefogásnak nevezett pártszövetségnek!

A Párbeszéd Magyarországért mint párt, az országban több helyen, így Sopronban is a civil összefogás, nevezetesen a Leghűségesebb Városért Egyesület és tagsága mögé állt, jelölőszervezetként segítve a civilek indulását és érvényesülését a helyi önkormányzati választásokon.

A Párbeszéd Magyarországért, mint párt immáron jogerősen sikerrel jelölt, túlnyomó többségben a Leghűségesebb Városért Egyesület által delegált, vagy támogatott civileket valamennyi helyi választókerületekben és a polgármesteri tisztségre.

Az elmúlt időszakban többen keresték meg az Egyesület elnökségét koordinált visszalépéssel kapcsolatban, tehát azzal a céllal, hogy 1 körzetben egy jelölt álljon ellenzékiként a regnáló Fidesz jelöltjével szemben. A Párbeszéd és a jelölteket tömörítő Leghűségesebb Városért Egyesület nem zárkózik el a koordinált visszalépés lehetőségétől, ugyanakkor elzárkózik a pártirodák zártságától.

A Párbeszéd és a jelölteket tömörítő Leghűségesebb Városért Egyesület saját listáját és kampányát megtartva, egyenrangú félként, nyitott együttműködni az Ellenzéki Összefogás szereplőivel, és egyeztetni a körzetekben a koordinálás lehetőségeiről.

A Párbeszéd és a jelöltjeit adó Leghűségesebb Városért Egyesület tárgyaló partnerként csak olyan személyt fogad el, aki rendelkezik az Ellenzéki Összefogás öt pártja által aláírt felhatalmazással.

Bármely jó szándékú, de felhatalmazás nélküli megkeresést korábbi negatív tapasztalat okán a Párbeszéd és a Leghűségesebb Városért Egyesület elnöksége egyöntetűen visszautasít!

 

 

Párbeszéd és a Leghűségesebb Városért Egyesület elnöksége

Sopron, 2019.09.15.