Önjáró buszok közlekednek az osztrák fővárosban

Bécsben egy év üzemtesztelés után már az utasok is kipróbálhatják az autonóm elektromos buszokat.  A járművek 11 utas szállítására alkalmasak, amelyeket ingyen próbálhatnak ki  Bécs lakosai.

A bécsi önvezető buszok / © PID / Fürthner © WrLinien_Manfred Helmer

Bécs  újonnan épülő városrészében, Aspernben egy év tesztelés után élesben is bevetik az első önjáró elektromos buszokat. Az “auto.Bus – Seestadt” elnevezésű projekt keretein belül indított járművek a tesztidőszakban 10 ülő utast képesek szállítani, illetve egy operátort, aki kezdetben felügyeli a helyes működést. Ezzel egyidőben két digitális menetrend-monitor is tesztelésre kerül. Használatukkal az utasok tájékozódni tudnak, hogy a buszok jelenleg hol tartózkodnak. A sofőr nélküli gépjárművek 10 megállóban állnak majd meg. A két kilométer hosszú pályaszakaszon a járgányok maximum 20 km/h-s sebességgel közlekedhetnek.

Az autonóm autóbuszok rendszerébe nemcsak a pálya pontos hosszát, hanem az olyan viszonyítási pontokat is betáplálták, mint például a buszmegállópóznák, a házak sarkai és a járdaszélek.

A fejlesztés a Wiener Linien, az Austrian Institute of Technology (AIT), az Osztrák Közlekedésbiztonsági Kuratórium (KFV), a TÜV Austria, az osztrák Siemens AG valamint a francia NAVYA együttműködésével valósult meg 1,5 millió euróból.

Bécs polgármestere, Michael Ludwig és Ulli Sima környezetvédelmi városi tanácsnok elsőként tesztelhette az önjáró buszokat © PID / Fürthner © WrLinien_Manfred Helmer