NYUGAT+ZOMBIK: Boltokban a közösségi finanszírozásból megalkotott képregény!

A hétvégén került sor Sopronban annak a képregény könyvnek a bemutatójára, amelyet közösségi finanszírozásból alkotott meg a szerzője Csepella Olivér, aki nem mellesleg a Csaknekedkislány zenekar énekese is egyben. Három esztendővel ezelőttre nyúlik vissza  a képregény története, amikor is egy gyűjtésnek köszönhetően összefogtak a képregényrajongók és a szimpatizánsok, hogy adományaikkal támogassák a szerzőt, amelynek adományozási számadatai is egészen fantasztikusak. Összesen 1102 ember 27 864 dollárral támogatta a szerzőt, majd várták, hogy mielőbb kézbevehessék a teljesen egyedi és magyar vonatkozású kiadványt a NYUGAT+ZOMBIK kiadását. Az alkotó kezdetben azt ígérte, hogy a támogatók 2015 karácsonyára már a kezükbe vehetik a kiadványt, ám a munka a tervezettnél sokkal lassabban haladt, azonban most, 2017 karácsonya előtt már kapható a kötet.

fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt

 

A Bünker közben található Cédrus Könyvkereskedés és Antikváriumban ( ahol még korlátozott darabszámban elérhető a könyv ) tartott bemutatóra szép számban érkeztek a helyi érdeklődők, ahol a szerzővel egy kötetlen beszélgetés formájában lehetett megismerkedni és ahol sok olyan “titokra” és fény derült, ami a képregénnyel kapcsolatos. A jó hangulatú soproni debütáláson természetesen dedikáltatni is lehetett a képregényt, amely minden bizonnyal örök emlék marad a résztvevőknek, ami már csak azért is értékes és egyedi lehet, mert mi úgy tudjuk ez az első olyan képregény hazánkban, ami közösségi finanszírozásban jelenhetett meg.

 

fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt

Nem akarunk igazából sok mindent elárulni magáról a könyvről, így bemutatjuk azt a videót, amit még a szerző készített amikor felhívást tett közzé az ügyben, hogy adományokat gyűjt a kiadáshoz és amelyben körvonalazódik az is, hogy kik a főszereplői, a hősei a képregénynek:

 

Nyugat+Zombik közösségi finanszírozás

Nagyon szépen köszönöm Fatér Ambrus filmes- és Konsiczky Dávid zenei segítségét! Mind a kettő ember nyers fantasztikum! A közösségi finanszírozás linkje: https://www.indiegogo.com/projects/nyugat-zombik/