Nyílt napon ismerkedhettek meg a soproniak a Momentum céljaival

Nyílt napot tartott vasárnap a Momentum Sopron alapszervezete,  amely eseményen az érdeklődök megismerkedhettek a párt országos illetve helyi szervezetének munkájával és kitűzött céljaival. A rendezvény egyben rendhagyónak  is számít,  hiszen mint az elhangzott, ez egy tervezett sorozat első ilyen alkalma volt, amely során szeretnék a soproni lakosság számára is nyíltan közelebb hozni azokat a politikai irányvonalakat és célokat, amelyek a szervezet képvisel.

fotó: cyberpress.hu

 

A jó hangulatú és közvetlen beszélgetésen Supka-Kovácsné Holzhofer Tünde a Momentum Mozgalom soproni szervezetének képviselőjelöltje és Nemes Balázs a Momentum Mozgalom szóvivője volt a házigazda és meghívott vendégként Biczi László, az MSZP soproni szervezetének önkormányzati képviselője is részt vett.  Az est folyamán olyan  témaköröket boncolgattak a résztvevők, minthogy mit jelent ma vidéken ellenzéki politikusnak lenni, hogyan lehet megtalálni azt a  közös hangot a politika színterén, amely erős ellenszélben is képes képviselni  és kiállni a polgárság valós érdekei mellett, de kitértek olyan olyan témakörökre is, amelyek konkrétan a soproni problémákat vette górcső alá, bár mint az elhangzott ez igazán  a nyílt nap sorozat egy következő alkalmában lesz konkrétan a fókuszban. A közelgő őszi önkormányzati választások  illetve az azt megelőző kampányok témaköre sem maradt ki, amelyekben a közelmúltban Sopronban is bejelentett  helyi pártszervezeteknek az együttműködésének a jelentőségére tért ki illetve az országos és regionális sajtótermékek jelentőségét, működését és befolyásoló hatását is vizsgálta. A közel két órás esemény végén természetesen nem maradt el az érdeklődök által felvetett gondolatok és kérdések lehetősége sem, amelyekre a politikusok igyekeztek kielégítő válaszokat adni.