Nyílt levél Sopron polgármesterének és jegyzőjének!

Fizetős parkolózóna Sopronban / Fotó: Leczovics Zsolt - cyberpress.hu

Még február elején számoltunk be arról ( RÉSZLETESEN ITT! ), hogy egy sok éves méltányossági gyakorlatot szüntetett meg a Soproni Önkormányzat, amikor is egyik napról a másikra megszüntette illetve visszavonta azokat az adható,  térítésmentes  parkolóbérleteket, amelyeket elsősorban  olyan közfeladató ellátó személyek, egyesületeket illetve intézmények kaphattak, akik számára feladatellátásukból kifolyólag nélkülözhetetlen az,  hogy gépjárművükkel napi szinten  járják a várost. Talán megosztó ez a döntés, hiszen a közösségi oldalakon vannak pro és kontra vélemények,  azonban a döntés valós  okairól nem érkezett válasz a hivataltól, csak a tény lett kommunikálva röviden és tömören. Így tehát csak remélni tudjuk azt, hogy nem ezeknek a parkolóbérleteknek a bevételi összegén múlik a stabil városi költségvetés és valóban van valami nagyon nyomós indok arra, hogy miért is terhelik így például azokat az egészségügyi ellátásban dolgozó személyeket, akik többek között házi betegápolást végeznek. Ezzel kapcsolatban kedden egy nyílt levél is megfogalmazódott a közösségi oldalon, amely Dr. Farkas Ciprián polgármesternek illetve Dr. Sárvári Szabolcs jegyzőnek lett címezve és bizony ez is azt jelzi, hogy talán lakossági kérésre érdemes lenne megfontolni a döntést.