Női U20 Kosárlabda EB : Sajnos nem sikerült a bravúr …

Hatalmasat küzdött, sőt az első két negyedet nyerte is a magyar válogatott a Sopronban zajló U20-as női kosárlabda Európa-bajnokságon, ám a félidő utáni szerb feltámadás ellen nem volt ellenszere csapatunknak, így nem sikerült a bravúr, hogy az elődöntőbe jusson Cziczás László csapata.

 

fotó: Leczovics Zsolt

 

NŐI U20-AS EURÓPA-BAJNOKSÁG, SOPRON – NOVOMATIC ARÉNA 

Eredmény – negyeddöntő:
Szerbia-Magyarország 73-61 (18-20, 15-20, 19-12, 21-9)

A magyar csapat pontszerzői:
Gereben Lívia 18 pont, Studer Ágnes 14 pont, Kiss Virág 12 pont, Török Ágnes 7 pont, Czukor Dalma 6 pont, Kányási Veronika 4 pont

 

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a nemzeti együttes a csoportban simán vette az akadályokat, amelyek során  86-51-re győzött a  horvátok ellen,  majd 66-51-re verte a letteket, végül 56-36-ra legyőzte a lengyeleket.  A nyolcaddöntőben – szerdán – a Belga csapat is kapitulált a mieinknek, hiszen őket a magyar hölgykoszorú  66-48-ra győzte le a Novomatic Arénában.

A csütörtöki riválisunk a szerb válogatott azonban úgy tűnik nagyobb falatnak bizonyult, bár a mérkőzés számunkra nagyon jól kezdődött, hiszen irányítottuk a játékot, annyira hogy a félidőben 40-33-ra is vezettünk is.  A félidő után azonban egy teljesen más szerb csapat futott ki a soproni parkettre és sokkal hatékonyabban védekezve, sokkal szervezettebben játszva meglepték a mieinket, akik nem találták az ellenszert, így ők jutottak az elődöntőbe.

A magyarok az 5-8. helyért folytatják a kontinensviadalt.

fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt