NépmesePont és közösségi tér nyílik a Liszt Központban

NépmesePont nyílik szeptembertől a Liszt Központban, ahol csecsemőszínházi foglalkozások, bábelőadások, gyermek és ifjúsági programok is láthatók az elkövetkezendő három évben, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) 79,8 millió forinttal támogatja ennek létrejöttét – jelentette be sajtótájékoztatón Pataki András, a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezetője.
Pataki András / fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu archívum

A soproni kulturális cég vezetője elmondta: az első negyedévben nyolc pályázaton összesen 131, 8 millió forintot nyert a Pro Kultúra, s ez óriási eredmény számukra. Az intézmény történetében kiemelkedő az a kormányzati forrásmennyiség, amelyet most igénybe tudnak venni közművelődésre, oktatási célokra, kulturális rendezvényekre.  A Soproni Ünnepi Hetek bekerült az országos fesztiválfinanszírozási keretbe , ez 17,5 millió forintos segítséget jelent számukra. A főként Emmiből érkező pályázatokból valósítanak meg programokat, utazó előadásokat, kulturális projektek. Nyertek az Arany-emlékévben rendezvényekre, így most a költészet napi hagyományos verskommandó is kiemelten a költőre koncentrálva bukkan majd fel a város különböző pontjain. A Szendrey Júlia életéről szóló Mindörökké Júlia produkció Sopronban negyvenszer és Kárpát-medencében huszonötször látható ősztől, a Márai Sándor és Hamvas Béla írásaiból készült A magány változatai című színpadi játék ugyancsak huszonötször utazhat határon túli helyszínekre is.

fotó: Leczovics Zsolt

Kiemelkedő fejlesztés, hogy a Liszt központ alagsori pincéjét átépítve jön létre az intézményben a NépmesePont. A nyertes pályázat szerint az elkövetkezendő három esztendőben ingyenes családi, ifjúsági programokat tartanak ott, s ezeknek egyik központi témája a magyar hagyományok ápolása, népmesekincs bemutatása. Szerveznek majd havi egy alkalommal csecsemőszínházi előadásokat, amikor is a babák érzéskommunikációját hangok, dallamok, színek, formák segítségével fejlesztik. Rendszeresek lesznek a bábszínházi produkciók, műhelyfoglalkozások ezen a helyszínen, s nagyon szeretnék azt elérni, hogy a középiskolások és egyetemisták is használnák közösségi térként az új helyiségeket és tartanának ott koncerteket, irodalmi esteket, különböző programokat. Ezért együttműködnek majd a helyi médiaklubbal is.