Németh Imre (MSZP Sopron): A milliárdos állami szállodafejlesztésekből jusson a magyar családoknak is!

Hazánkban a kormány úgy döntött, hogy jelentős mértékben igyekszik támogatni a hazai turizmusfejlesztést, aminek értelmében hosszútávon milliárdos anyagi támogatást biztosít szerte az országban többek között a szálláshelyek fejlesztésre is. A témával kapcsolatban Németh Imre ( MSZP) Sopron Megyei Jogú Város önkormányzati képviselője juttatta el szerkesztőségünknek sajtóanyagát, amit szokásunkhoz híven változtatás nélkül közlünk. 

Németh Imre (MSZP) Sopron Megyei Jogú Város önkormányzati képviselő / fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu archívum

 

Németh Imre (MSZP) Sopron MJV. önkormányzati képviselő: 

A milliárdos állami szállodafejlesztésekből jusson a magyar családoknak is!

Sopronba is jutott a több milliárd forint vissza nem térítendő adófizetői támogatásból, de gondolom az nem meglepő, hogy ezek mind a FIDESZ-es haveroknak jutott.

Az elmúlt hónapok nehéz helyzete alatt a kormány úgy döntött: sok tíz-, százmilliárd forintot költ el, hogy Magyarország turizmusa, idegenforgalma helyreálljon, és elsősorban külföldi vendégek számára minél csábítóbb legyen ez az ország. Ez a cél önmagában még elfogadható is lenne, de az eddig szétosztott 84 milliárd forintot csak a kormányközeli vállalkozók és kormányközeli szálláshelyek nyerték el

A kormány úgy döntött, hosszútávon sok százmilliárd forintot különít el turizmusfejlesztés céljára, elsősorban azért, hogy külföldi vendégeket vonzzon hazánkba. A következő tíz évben 600 milliárd forint kerül szétosztásra közpénzekből, vissza nem térítendő támogatásként.

Tóth Bertalan és Molnár Zsolt az MSZP országgyűlési képviselői hétfőn közös törvényjavaslatot nyújtottak be, mely a vissza nem térítendő támogatások esetén a szálláshelyek számára kötelezővé tenné, hogy a vissza nem térítendő támogatás 50 százalékát a családok számára vendégéjszakaként a következő 10-15 évben bocsájtsa minden magyar család rendelkezésére.

Azt is javasolják, hogy jöjjön létre egy nemzeti üdültetési alap, mely a mindenkori, családtámogatásért felelős miniszter irányítása alatt, nyilvánosan pályáztassa meg ezeket a vendégéjszakákat.

Az államtól, a magyar emberektől kapott támogatás 50%-áig kötelesek legyenek kedvezményesen fogadni a magyar családokat ezek a támogatott szállodák úgy, hogy a családoknak az üdülés árának csupán 10%-át kelljen fizetni.

Fontos, hogy ne csak külföldi, hanem belföldi turizmus is legyen, és ne csak a kiváltságosok jussanak el Magyarország különböző területeire, főleg, ha az ehhez szükséges szállodákat a mi adóforintjainkból fejlesztik kormányközeli vállalkozók.

Az MSZP bízik benne, hogy a magyar Országgyűlés a nyilvánvaló FIDESZ-es többség ellenére tárgysorozatba veszi és érdemi döntés fog születni ezzel kapcsolatosan.

Felszólítom ezért Barcza Attila soproni FIDESZ-es országgyűlési képviselőt a Gazdasági bizottság és annak Turisztikai albizottságának tagját, hogy szavazza meg a törvényjavaslat tárgysorozatba vételét.

Felszólítom továbbá dr. Molnár Ágnes soproni FIDESZ-es országgyűlési képviselőt, hogy járjon el a Gazdasági bizottság FIDESZ-es tagjainál, hogy szavazzák meg a törvényjavaslat tárgysorozatba vételét.

Sopronnak is az az érdeke, hogy a szállodák folyamatosan telítettek legyenek és minél magasabb legyen a vendégéjszakák száma.

Fontos ez azért is, mert a legutolsó felmérés alapján a pünkösdi ünnepek alatt Sopron nem volt benne az első 20 legkedveltebb úticél között.

A Kisfaludy-terv pedig azt mutatja, hogy még jó egy évtizedig újabb milliárdok, tízmilliárdok kerülnek ebbe az ágazatba. Javaslatuk szerint 10-15 évre elosztva a szálláshelyeknek időarányosan, minden hónapra lebontva kell ezeket a vendégéjszakákat felajánlani a nemzeti üdültetési alap számára.

Magyar családok tömegei voltak, akik küzdöttek a járvány-veszélyhelyzet során, az egészségügyben, a szociális ágazatban, az oktatásban, a rendvédelemben, a magyar honvédségnél – sokszor a saját életüket veszélyeztetve is küzdöttek a járvánnyal szemben. Ezért az első 1-2 év üdültetésénél különös előnyt élvezhetnek azok a családok, ahol a családfenntartók részt vettek ebben a küzdelemben.

Előnyt élvezzenek továbbá a nagycsaládosok, a fogyatékkal élő gyermekeket nevelők, az egy kereső családban élők és azok, akik valamilyen oknál fogva nem juthatnak el nyaralni.

Ne feledjük: ahogy a közpénz mindenkié, úgy ezek a szálláshelyek, ezek a szállodák és Magyarország a természeti értékei is közös kincseink.

 

Támogatott soproni szállodák:

Adventor Hotel Kft. / Hotel Promus Winehouse, Conference & SPA  ( Soproniak még Hotel Fagusz-ként ismerik ) :  2 025 000 000 Ft 

MSF HOTEL MANAGMENT KFT.    Hotel Szieszta fejlesztése : 630 000 000 Ft

 

 

Sopron, 2020. június 17.

Németh Imre MSZP önkormányzati képviselő