Németh Imre (MSZP): Gyere vissza fideszes!

A kormány fiatalokat külföldről visszahívó Gyere haza fiatal című programja sajnos hiányos. – kezdte sajtótájékoztatóját Németh Imre a soproni MSZP elnökségi tagja, majd így folytatta:
Egyrészt már az egy vicc, hogy 350 ezer kivándorolt fiatal közül mindössze 50-nek fizetik a repülőjegyét és csak ennek az 50 fiatalnak biztosítanak állást.
350 ezerből fiatal közül 50-nek. Ez semmi. Ez csak egy kommunikációs trükk.
Sokkal sikeresebb lenne a program, ha több munkahely lenne Magyarországon. A fiatalok ugyanis nem fognak hazajönni azért, hogy közmunkások legyenek.
Ezért a kormánynak előbb egy másik programot kellene elindítani.
Egy olyan visszahívó programot, amellyel a zsíros állásokba ültetett fideszes rokonokat hívnák vissza.
Tegnapi napon megjelent a sajtóban, hogy Pongrácz Attilát nevezték ki a soproni Földhivatal élére, aki eddig teljesen más területen dolgozott.
Mindjárt több munkahely lenne a külföldre üldözött fiataloknak!
Lehetne a program neve: Gyere vissza fideszes!
Sokan megdöbbennének, ha tudnák, hány álláshelyet foglalnak el a fideszes rokonok, barátok, csókosok.

Csak hogy közeli példát említsek:
Ha valaki kinyitja a soproni hivatali telefonkönyvet, az abban szereplő nevek alapján komplett fideszes családi rendezvényeket lehetne megszervezni.
Persze mit lehet várni mikor dr. Simon István alpolgármester és dr. Molnár Ágnes országgyűlési képviselő szinte családi vállalkozásban működteti a várost.
Ne feledkezzünk meg azokról, sem akik képviselőként állami vagy önkormányzati cégeknél töltenek be vezető pozíciókat, mint Péli Nikoletta és dr. Farkas Ciprián.

A kormány előbb a saját embereit hívja vissza a jól fizető állásokból, és akkor majd lesz mivel hazacsábítani a külföldre üldözött magyar fiatalokat. – zárta szavait Németh Imre.