Nem változnak a polgármesterek jogosítványai a veszélyhelyzetben sem!

A Városháza és a Tűztorony / Fotó: cyberpress.hu archívum

Továbbra is az eddigiek szerint lesznek gyakorolhatók a polgármesterek jogosítványai veszélyhelyzetben, a kormány eltekint az erre vonatkozó módosítási szándékától – nyilatkozta Gulyás Gergely szerdán. Korábban arról szóltak a hírek, hogy a kormány azt tervezi, hogy saját hatáskörbe vonja a polgármesterek – és ezáltal a képviselőtestületek – hatáskörét a kialakult koronavírus okozta veszélyhelyzet miatt. 

Dr. Farkas Ciprián polgármester ( Fidesz-Kdnp ) hatáskörei sem változnak. / fotó: cyberpress.hu archívum

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt közölte, hogy  az elmúlt hetekben éppen az ellenzék részéről érték kritikák azt a gyakorlatot, amely a polgármestereket jogosítja fel arra, hogy veszélyhelyzetben a védekezés érdekében a képviselő-testület jogaival éljenek. Éppen ezért a kedden benyújtott törvényjavaslat ezt a helyzetet kívánta orvosolni. Mivel azonban a szabályozás módosításának szándékával a szabályozás eddigi kritikusai ma már láthatóan nem értenek egyet, és a kormány a veszélyhelyzetben a lehető legszélesebb körű, pártpolitikai határokra tekintet nélküli összefogásra törekszik, ezért eltekint ettől a módosítástól, és a polgármesterek jogosítványai a veszélyhelyzetben továbbra is az eddigiek szerint gyakorolhatóak.

A katasztrófavédelemről szóló törvény szerint veszélyhelyzetben a települési önkormányzat képviselő-testületének, a fővárosi, megyei közgyűlésnek feladat- és hatáskörét a polgármester, illetve a főpolgármester, a megyei közgyűlés elnöke gyakorolja. A kedden beterjesztett kormányzati törvénymódosítási javaslat azt írta volna elő, hogy ilyen esetben a polgármester, a főpolgármester, illetve a megyei közgyűlési elnök döntéséhez szükséges a megyei, fővárosi védelmi bizottság előzetes jóváhagyása. Gulyás Gergely mostani nyilatkozata szerint viszont ettől a módosítástól eltekintenek.

 

 

( via MTI )