Nem marad hazánk tüntetések nélkül 2019-ben sem!

Már több mint 500-an adták országszerte a nevüket a rabszolgatörvény ellen, az általános sztrájkért! – olvasható a közelmúltban létrehozott eseménybeharangozón  az “Általános Sztrájk” illetve az “Országos tüntetés a rabszolgatörvények ellen” nevezetű Facebook-oldalakon.  Csütörtökön egyébként már közzétettek egy térképet is, amin már jól látszik, hány városból jelezték részvételüket a sztrájkokon illetve a 2019-ben folytatódó tüntetéssorozatokon, amelyen látszik az is, hogy bizony Sopron is szerepel. Az első 2019-es fővárosi tüntetésre január 5-én kerülhet sor a tervek szerint, aminek a helyszíne a Hősök tere lesz.   A szervezők kiemelték, hogy magánszemélyként és csoportként/intézményként is lehet csatlakozni a sztrájkhoz illetve a tüntetésekhez és mint írják:  “Nem állunk meg! 2019-ben is folytatjuk az ellenállást a rabszolgatörvények visszavonásáért!” Portálunk úgy tudja, hogy a decemberi soproni Liszt Központ előtti tüntetést ( erről itt számoltunk be! ) januári is követi majd, és mondhatni az országos szinten is egységbe forrt ellenzéki pártok helyi képviselői sem hagyják annyiban a demonstrációkat.