Nem felejtünk, méltón emlékezünk, a jövőbe tekintünk!

Fotó: cyberpress.hu

2020. június 4-én volt kerek 100 esztendeje annak, hogy megköttetett a Trianoni békediktátum. Magyarország elvesztette területének kétharmad és népességének majdnem kétharmad részét, köztük 3.3 millió magyart.

Fotó: cyberpress.hu

Ez a nap 2010. óta hivatalosan is a Nemzeti Összetartozás Napja, hiszen bár a magyarokat 1921-ben szétszakították, a nemzet államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme. A magyarság ma is a Kárpát-medence legnagyobb lélekszámú népe, de az itt élő kb. 12 millió honfitársunk mellett mintegy 2 millióan élnek szerte a nagyvilágban is.

Ez alkalomból szerte az anyaországban és a külhoni régiókban, diaszpórákban is megemlékeztek a magyarság fennmaradásáról, mely nem történt máshogy Sopron város vonatkozásában sem. Délután 16:30-kor megszólaltak a harangok, a Hűség zászlónál, az új Trianon emlékparkban és a Barátság parkban mécsesek és koszorúk gyűltek. Szerkesztőségünk az eseményekről egyéb elfoglaltság okán tudósítást sajnos nem tudott készíteni, azonban fontosnak véljük a megemlékezések jelentőségét! Ezért született e bejegyzés, az internet örök archívumába. 

Fotó: cyberpress.hu