Négy soproni sofőrnél is pozitív volt a szonda

Fotó: cyberpress.hu / arhcívum

Közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartottak a járőrök Sopronban 2018. október 26-án, amely során különböző helyszíneken alkoholtesztert is alkalmaztak. A kontroll során három gépjárművezető akadt fent az ellenőrzéseken, hiszen pozitív eredményt jelzett a “szonda”. 

illusztráció / fotó: web

A kontroll során 13.00 óra után a Teleki Pál utcában, 14.00 óra után a Somfalvi úton, majd 20.00 óra után a Híd utcában igazoltattak a helyi rendvédelmi szervek és bizony mind a három helyszínen egy-egy sofőrnél probléma volt az alkoholteszter szerint, hiszen mindhárom gépjárművezetőnél pozitív értéket mutatott az ellenőrző eszköz, így őket a Soproni Rendőrkapitányságra további mintavételre előállították.

A rendőrök Sopronban egy közlekedési balesetnél is intézkedtek 2018. október 27-én 1 óra 45 perckor. Egy 26 éves sofőr Sopronban a Lackner Kristóf utcáról balra kanyarodása közben először egy másik – az úttesten szabálytalanul várakozó – tehergépkocsinak, majd a menetiránya szerinti bal oldalon egy fatörzsnek  ütközött. A gépjárművezetővel szemben alkalmazott alkoholteszter itt is pozitív értéket mutatott, ezért a rendőrök a férfit elfogták és a rendőrkapitányságra további mintavételre előállították.

 

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a gépjárművezető figyelmét, hogy már kismértékű alkoholfogyasztást követően is az alábbi veszélyhelyzetek léphetnek fel a vezetés során:

  • Aki alkohol fogyasztását követően vezet, annak szűkül a látótere, így nehezebben veszi észre a fontos ingereket. A látás megromlása általában nem tudatosul, ezért különösen veszélyes. Az ittas járművezető azt hiszi, hogy a látása tökéletes, és ennek megfelelően vezet.
  • A mozgásai pontatlanabbá válnak. Vezetés közben nagy szükség van a mozgások pontos irányítására, a kéz- és lábmozgások összerendezésére. Alkohol hatása alatt a gépkocsik vezetői nem érzékelik időben a jármű kismértékű oldalirányú kitéréseit, a megfelelő kormánykorrekciót késve hajtják végre, ennek következtében a járművet nem tudják egyenesen tartani az úton.
  • Alkohol hatására a döntési idő meghosszabbodik, a hibás döntések száma növekszik. Csökken a felelősségérzet és az önkontroll.

A megyei rendőr-főkapitányság a balesetek elkerülése miatt kéri a gépjárművezetőket, hogy tartsák be a közlekedési szabályokat és alkohol fogyasztását követően ne üljenek a volán mögé!