Nagy változás jön, nem aprózzák el a soproni vásárcsarnok felújítását!

Forrás: Dr. Farkas Ciprián Facebook

A közelmúltban elsőként foglalkoztunk azzal a városvezetői szándékkal, mely értelmében a Modern Városok Program keretében Sopron önkormányzata célul tűzte ki az 1970-es években épült Csarnok utcai piac felújítását. Noha főként az idősebb generációk számára elsőrendű bevásárlóhely a piac, a friss és minőségi helyi termékeket kínáló vásárok manapság egyre közkedveltebbek a fiatalabbak körében is. A növekvő igényekre és a meglehetősen elavult épületre tekintettel hamarosan megkezdődik a vásárcsarnok korszerűsítése, s többek között környezetének rendezése és teljes felújítása is.

A soproni vásárcsarnok 2020. júniusában / Fotó: cyberpress.hu archívum

Dr. Farkas Ciprián polgármester a járványügyi jogszabályok adta lehetőség értelmében hozott határozatot a fejlesztés előre mozdítása ügyében. Március 19-én több más tulajdonosi joggyakorlói minőségében, valamint háziorvosi praxisokkal kapcsolatos ügy mellett a soproni városi piac felújításához szükséges intézkedésekről is szó esett, az előterjesztést Dr. Simon István alpolgármester nyújtotta be a városi közgyűlés elé. A város hivatalos honlapján közzétett dokumentum szerint

a magyar kormány támogatási forrásából a jelenlegi nyitott piactér lefedését, az árusító tér burkolatainak, berendezéseinek, közműveinek cseréjét tervezik, valamint a vásárcsarnok épület homlokzatfelújítását, új fedett főbejárat kialakítását. A piac környezetében található közterülete, közművek felújítását, új parkolóhelyek valamint szabadtéri árusítóhelyek kialakítását.

Nemcsak a létesítmény elavult, de az azt körbe ölelő közterek rehabilitációja is aktuális, jó ideje szükségszerű. Az ide látogatók és helyiek véleménye is nagyban egybehangozó abban, hogy a város méretéhez, igényeihez képest a piac kicsi, és parkolni is nehéz, mert kevés a szabad hely. A fedetlen árusítótér sem a modern kor színvonalát szolgálja, egy szó mint száz, felújításra szorul, hiszen településképi és városmarketing szempontból sem utolsó, milyen helyen kínálják a környékbeli termelők rejtett kincseit.

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának tisztségviselői azt írják, a piacnak településképi szempontból kitüntetett szerepe van, érkezési és áthaladási útvonal mentén található, a történelmi belváros nyugati oldalához kapcsolódik. A Belváros és a Jereván lakótelep közti gyalogos tengely jelentős, mindennapos forgalma is érinti a területet. Az Újteleki u. 6 szám alatti kapualjon keresztül szintén leromlott állapotokat tapasztalhatnak az arra közlekedők.

Az előterjesztésből kiderül, a belvároshoz való közvetlen útvonal javítására, a városszerkezeti tervekben lefektetett Újteleki utcával való megfelelő összekapcsolásra is lehetőség van a projekt keretében. 

A piacfelújítás látványterve / Forrás: Dr. Farkas Ciprián Facebook

A gyalogos útvonal áthelyezésével, a feltüntetett helyrajzi számokon található garázsok és tárolók elbontása után újabb parkolók és további időszakos árusítóterek alakíthatók ki. A döntése értelmében az önkormányzati tulajdonú garázsok és tárolók bérleti szerződései felmondását kezdeményezik, hogy hiánytalanul meg lehessen valósítani a kormány által támogatott felújítási és korszerűsítési elképzeléseket.

A lakossági igények találkoznak a városvezetés elképzelésével, így valóban szükség mutatkozik a felújításra. Ennek ellenére az egyes bérlemények – a felek között korábban aláírt szerződésben foglalt felmondási feltételeknek megfelelően történő – elvesztése fájó pont lehet, hiszen ezzel évtizedes állapotokat szüntethetnek meg. Más olvasata van azonban a közösség szempontjából, hiszen Sopron egyik forgalmas része méltó módon újulhat meg, bizonyára a nagy többség megelégedésére.

A Modern Városok Program fejlesztései nagy eredményeket jelentenek Sopron számára, számos lezárult beruházás mellett jelenleg is megvalósítás alatt áll az M85-ös autóút soproni elkerülő szakaszának kivitelezése. Közel kész az új uszoda a Lőverekben, előkészítés alatt az új ipari park kialakítása, de nem utolsó sorban épül a múzeumnegyed is a város szívében.

A Vásárcsarnok fejlesztési területe / A sopron.hu portálon megjelent előterjesztés melléklete nyomán / alaptérkép: e-epites.hu