Nagy siker volt a “Szeretet Süti” ajándékozás Sopronban!

Ezúttal “Szeretet Süti” ajándékozással lepték meg a rászorulókat az adományozó soproni civilek,  akik a Szeretet Háza közreműködésével közel 100 ember napját édesítették meg. Az édességosztás a szigorú szabályok betartása mellett történt és nagy népszerűségnek örvendett, hiszen a kínálatban rétesek, a hókockák, piskóták és különböző ínyencségek szerepeltek.

A Szeretet Süti adományozói örömmel fogtak össze hogy meglepjék a rászorulókat.

Dombi János, a Szeretet Háza vezetője érdeklődésünkre elmondta, hogy nagy öröm számukra, hogy olyan kezdeményezések mellé állhatnak, amely a rászorulók hétköznapjait teszi élhetőbbé és mint az a pénteki édességosztás is bizonyítja, bizony a gyermekes családok számára az ilyen jellegű adományozásnak is nagy sikere van. Hozzátette, hogy egy lelkes civil közösség fejéből pattant ki ez az utóbbi “Szeret Süti” nevet viselő osztási ötlet, ami azonnal elnyerte mindenki tetszését és ami ami mellé azonnal sokan sorakoztak fel. Remek volt látni mind az adományozók és mind az adományozottak arcán a mosolyt, hiszen ezek azok a pillanatok amik megfizethetetlenek.

Dombi János érdeklődésünkre elmondta, hogy továbbra is nagyon aktívan dolgoznak –  ahogy azt tették az elmúlt években és ahogy azt tették a koronavírus-járvány idején is – és szerteágazó adományozási akcióik jelenleg is tartanak. A Szeretet Háza az Élelmiszerbank hivatalos soproni partnereként hétköznaponként ételosztással igyekszik segíteni a rászorulóknak, de az egyéni élelmiszer felajánló adományozók jóvoltából vannak egyéb akcióik is, amelyek által készételkonzerveket, száraz tésztákat és tartós élelmiszereket tudnak odaadni a rászorulóknak.

Továbbra is tart természetesen a tárgyi adományozási akciójuk, ahol igyekeznek olyan eszközöket beszerezni amelyekre igény mutatkozik és amelynek palettája igazán szerteágazó. Az elmúlt napokban például egy remek állapotú ikerbabakocsit sikerült egy családhoz eljuttatniuk, de természetesen a iskolafelszerelésektől kezdve, a műszaki cikkeken át egészen a ruhaneműkig rengeteg dologra igény mutatkozik, amelyeket szerencsére többnyire sikerül is kielégíteniük vagy saját erőből vagy pedig a felajánlók jóvoltából.

Arra  a kérdésünkre, hogy jelenleg melyek azok a termékek amelyekre szükségük van a rászorulóknak Dombi János elmondta, hogy a tartós élelmiszerek mellett az általános vitaminkészítmények felajánlásának mindig nagyon örülnek illetve jelenleg a felméréseik alapján pelenkákra és 3 éves korig hordható új fehérneműkre lenne most nagy  igény kislányok illetve kisfiúk részére. Reméli hogy ezek beszerzésére is sikerül megoldást találni és a közösség ereje is  újra segíteni fog.

Dombi János a Szeretet Háza motorja.

Azt már mi tesszük hozzá, hogy ezek az adományozási akciók csak szeletei annak a szerteágazó tevékenységi körnek amit Dombi János és Szeretet Háza lelkes önkéntesei a mindennapokban végeznek, hiszen közösségi munkájuk sokkal többrétűbb. Egy olyan lelkes csapatról van szó akik mindazokon segítenek, akikről többnyire nem igazán vesz tudomást a társadalom, pedig ugyanolyan olyan értékes részei az emberiségnek mint bármelyikünk és akik vagy tartósan vagy csak átmenetileg kerültek olyan élethelyzetbe, amikor minden segítség számít.

Köszönet a munkájukért!