Nagy segítséget nyújtott a Sopron Segít Közalapítvány! Köszönet érte!

Szerdán reggel jelentős segítséggel illetve egész pontosan adománnyal érkezett a Sopron Segít Közalapítvány kuratóriuma a Családok Átmeneti Otthona, a Gyermekek Átmeneti Otthona és a Család és Gyermekjóléti Szolgálat képviselőihez, amely intézetek részére 800.000 forint értékben ajándékoztak tartós élelmiszereket és tisztálkodási szereket, pelenkákat, ezzel is segítve munkájukat illetve rajtuk keresztül a rászorulókat. A Sopron Segít Alapítvány az említett adományokon túl a Hajléktalan Ellátó Intézet krízisautójának a feltöltéséhez is hozzájárult, amelybe 100.000 forint értékben adományoztak élelmiszereket, takarókat és polifomokat, amely szintén nagy segítség. Az adományokat Barcza Attila, Roth Gyuláné és Mizser Gyula a közalapítvány kuratóriumának tagjai vitték el az intézmények részére. A Sopron Segít Közalapítvány kuratóriuma részéről Mizser Gyula a sajtó érdeklődésére elmondta, hogy  a mostani adomány – bár egybeesik a adventi ünnepekkel –  nem egy karácsonyi segélyakció, hanem egy egész éven át tartó tartalékalap biztosítása, amelyet most az év végén igyekeztek biztosítani az intézmények részére.