Mutatjuk kik várnak a Sopron Basket csapatára az Euroligában!

Kedden délelőtt Münchenben tartották a női kosárlabda Euroliga 2019/2020-as szezonjának a sorsolását. Az elmúlt években kiemelkedő teljesítményt nyújtó Sopron Basket csapata a B csoportba került a Kurszk, a Fenerbahce, a Schio, a Girona és a Lyon társaságában, amelyhez csatlakozik majd a Botas-Gdynia és a BLMA-Olympiacos selejtező párharc két győztese. 

illusztráció / fotó: cyberpress.hu archívum

 

A sorsolás után a helyszínen tartózkodó Sopron Basket ügyvezető igazgatója  Török Zoltán a következőket nyilatkozta a klub honlapjának:

 

 „Két fantasztikusan sikeres szezon után érkeztünk erre a sorsolásra, aminek számomra csak technikai jelentősége volt. Figyelembe véve valamennyi történést a házunk táján, úgy gondolom, hogy a legnagyobb harcot önmagunk legyőzése terén kell majd megtennünk. Ez egyben az idei célunk is, amiben a közösségünk és közönségünk együttes ereje játszhatja majd a főszerepet. Vizsgázni fogunk kitartásból, és összetartozásból!”

 

A csoport:

UMMC Ekaterinburg (orosz), ZVVZ USK Prague (cseh), Tango Bourges Basket (francia), Nadezhda Orenburg (orosz), TTT Riga (lett), Mithra Castors Braine (belga), Cukorova (török), Umana Reyer Venezia (olasz) / ALUINVENT-DVTK Miskolc

B csoport:

Dynamo Kursk (orosz), Fenerbahce SK (török), Sopron Basket, Famila Schio Basket (olasz), Spar Citylift Girona (spanyol), Lyon ASVEL Feminin (olasz), Botas SK (török) / Arka Gdynia (lengyel), BLMA (francia) / Olympiacos (görög)

 

Az Euroliga szezon selejtezőit szeptember végén rendezik oda-visszavágós alapon, míg az alapszakasz október 16-17-én rajtol.