Mutatjuk a 2020-as osztrák autópályamatricák árait!

Már megvásárolható az új, 2020-as esztendőre szóló osztrák autópályamatrica, amely a következő évben kék színben fog pompázni.  A 2020-as matricák érvényességi ideje 2019. december 1-jén kezdődik és 2021. január 31-én ér majd véget.

fotó: pixabay / Asfinag a bvz.at nyomán

 

A 2020-as matrica a benzinkutakon,  az ÖAMTC bázisokon és a kijelölt határállomásokon is elérhető. Az érvényességi idő 2019. december 1-jén kezdődik, és 14 hónapig tart. Új rendelkezés az is, ha valaki esetleg az online vásárlást választja, hiszen ettől az évtől megszűnik az úgynevezett 18 napos fogyasztóvédelmi időszak – ami az online vásárláskor eddig érvényben volt – így a digitális  matrica az online vásárlást követően azonnal érvényes.

Újdonság az is, hogy az új matricaidőszakban a háromkerekű motoros járművek (pl. Triciklik) ettől az évtől motorkerékpár-matricákat használhatnak, amely a korábbiaktól ellentétben nagy kedvezmény az árat illetően, hiszen  korábban ezeket a járműveket autómatricával kellett felszerelni.

A Vignette 2020 ára – akár a klasszikus ragasztott forma, akár a digitális verzió – ebben az évben 2,1 százalékkal emelkedik a fogyasztói árindex szerint.

A Vignette 2020 árai: 

* Éves matrica: 91,10 euró autókra és 36,20 euró motorkerékpárokra

* Két hónapos matrica: 27.40 autókra és 13.70 euró motorkerékpárokra

* Tíznapos matrica: 9,40 euró autókra és 5,40 euró motorkerékpárokra