Műfüves labdarúgópályát avattak Kópházán

A sportfejlesztések közösségi célt szolgálnak és hosszú távra hatnak, ezért a jövőbe szánt befektetések – hangsúlyozta Kópházán Firtl Mátyás, a térség országgyűlési képviselője a kópházi műfüves focipálya ünnepélyes átadásán. Firtl Mátyás köszöntőjében hangsúlyozta: az országos költségvetés, a kormány soha nem látott mértékű forrást szán a sport fejlesztésére, támogatására azzal a céllal, hogy minél többen és minél korábban kezdjenek el sportolni.

A sportfejlesztések a biztonságos, korszerű körülmények megteremtésével, a közösségek gyarapodását is szolgálják azzal a példaértékű összefogással, amely eredményes és sikeres a kormányzat, a sportegyesületek- és szövetségek és az önkormányzatok között, és amelynek Kópháza is nyertese.

A gazdaságfejlesztéshez, a családtámogatáshoz hasonlóan, – mint minden más területen is – 2010 óta a sportfejlesztések területén is folyamatos növekedés tapasztalható. Ez azért fontos, mert – amint azt egy szakpolitikus fogalmazta – „a sport erő, a sport varázseszköz”, mint ahogy az is köztudott, hogy a sport „ép testben ép lélek.”


– Ezért is külön ünnep, hogy Kópháza is részese az országos sportfejlesztéseknek, amely az egész közösség számára megteremti a tartalmas és hasznos időtöltés lehetőségét – fogalmazott Firtl Mátyás, aki köszönetet mondott a fejlesztésért Magyarország Kormányának, az MLSZ-nek, Kópháza önkormányzatának és Grubits Ferenc polgármesternek, hogy elkészülhetett a település gyarapodását is jelentő legújabb sportlétesítmény.
Firtl Mátyás emlékeztetett arra, hogy Kópháza eddig is minden lehetőséggel élni tudott, ezért minden területen fejlődött. Az új pályán – kívánta – minél több izgalmas sporteseményre kerüljön sor, és hogyan is fejezhette be volna a köszöntőjét, mint azzal a buzdítással, hogy:  “Hajrá, Kópháza!”
Az ünnepélyes szalagátvágást megelőzően az MLSZ nevében Kondor Boglárka hangsúlyozta a Magyar Labdarúgó Szövetség Országos Pályaépítési programjának jelentőségét, amelynek keretében a beruházások költségeiből az MLSZ vállalja a 70 %-ot, a pályázónak pedig a maradék 30 %-ot kell hozzátennie a fejlesztéshez.

 


Az MLSZ megyei szervezete nevében Csiszár Ákos mondott köszöntőt, aki méltatta a település kezdeményezésének jelentőségét, hogy fontosnak tartja az aktív sport támogatását, amely minden korosztály számára – a tömegsport és a szabadidősport – elkötelezettjeinek is korszerű körülményeket teremt az egészséges életmódra.
A köszöntőket követően ünnepélyes szalagátvágással avatták fel Kópháza műfüves pályáját, majd Németh Antal esperes áldotta meg az új sportlétesítményt, amelyet az U9-es csapatok örömmel vettek birtokba egy igen izgalmas mérkőzéssel.

cyberpress.hu