MSZP Sopron: Márciusi megemlékezést tartottak Kolbenheyer Mór emléktáblájánál

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 170-dik évfordulója tiszteletére rendezett megemlékező ünnepséget az MSZP Soproni szervezete a Templom utcában, hagyományosan Kolbenheyer Mór emléktáblájánál, amely a Himnusz közös eléneklésével vette kezdetét.  A megemlékezésen Sógor Ferenc népművelő mondta el ünnepi gondolatait,  majd Póczik Roland, a MSZP soproni szervezetének elnökségi tagja, országgyűlési képviselőjelöltje mondott ünnepi beszédet.

fotó: cyberpress.hu

Póczik Roland emlékeztetett arra, hogy ezt a napot mi magyarok tettük ünneppé, amit nem örököltünk, nem kaptunk, hanem teremtettünk. Március 15-e olyan nap, amit szeretünk, mert nekünk, magyaroknak egyet jelent a szabadsággal! 1848-ban, a szabadság iránti vágy és a demokrácia eszméje megrázta az országot. Nemzetünk életében az olyan történelmi sorsfordulók egyike ez a nap, amely által többnek és igazabbnak tudjuk magunkat. – tette hozzá.

Póczik Roland kitért az akkori események kapcsán a mai Magyarország történéseire, amely véleménye szerint teljesen elrugaszkodott azoktól az eszméktől, amelyekért hazánk nagyjai küzdöttek és harcoltak. Beszédében kiemelte, hogy Táncsics, Petőfi, Kossuth vagy Deák nagyon sok mindenben nem értettek egyet, de a cél mindig közös volt, és közösen is cselekedtek! Ezekkel a tettekkel a márciusi ifjak történelmi leckét adtak nekünk, amit meg kell fogadnunk, hiszen a demokrácia nem arról szól, hogy mit tehetünk magunkért, hanem, hogy mit érhetünk el közösen!

A megemlékező ünnepség a beszédeket követően koszorúzással és főhajtással valamint a Szózat közös eléneklésével zárult.

fotó: cyberpress.hu
fotó: cyberpress.hu
fotó: cyberpress.hu
fotó: cyberpress.hu
fotó: cyberpress.hu