Motorvonat megy Intercity felárral Budapest felé

Olvasói észrevételt kapott szerkesztőségünk ami a GYSEV vasúttársasággal kapcsolatos, illetve a pénteki szolgáltatásukkal szemben emel némi kifogást. Idézünk olvasónk leveléből:

A péntek délutáni Intercity forgalom egyébként is jelentősebb az átlagosnál, főleg amióta kizárólag ezen a feláras vonatnemen lehet csak elérni Sopronból a fővárost. A jegypénztárban megvásárolt pótjegyet követően az a különös tény fogadta az utazóközönséget, hogy a nemrégiben Ausztriából bevásárolt használt, de felújított, távolsági kocsik helyett nemhogy kocsik, de mozdony sem állt a vágányon. Egy Flirt motorvonat volt az, amelyre az utastájékoztató és a fedélzeti kijelző is IC 945-ként, vagyis az éppen aktuális Budapest-Keleti pályaudvarra indul vonatként hivatkozott.

Fotó: cybertrain

Bár a menetidő és a klímarendszerre panasszal nem lehetek, egy ilyen kemény ülésű, közel derékszögben dőlő háttámlájú, “egyberészes” elővárosi motorvonat eredendően rövid távra, gyors utascserére lett megtervezve. A vonalon (Sopron-Győr) jelenleg vágányzári menetrend van érvényben, így csupán Csorna állomásig közlekedett ez a felállás. A kalauz szó nélkül érvényesítette a pótjegyet is, annak ellenére, hogy a GYSEV nem éppen a legszínvonalasabb és elvárható szolgáltatást nyújtotta.

Fotó: cybertrain

Az osztrák felújított kocsikra korábban több panasz is érkezett, de biztosan nincs vonathiány, hiszen az induló soproni állomáson legalább kilenc ilyen kocsit számolhatott össze tegnap, aki arra járt. (Ez három IC vonatot adna ki) .

A mellékelt fotókon látható, hogy a lekezelt pótjegy, a fedélzeti kijelzők és Csorna állomáson a vonattal utazó nagyjából 120 fő egy része.

Fotó: cybertrain
Fotó: cybertrain
Fotó: cybertrain

 

cyberpress.hu