Most bárki faggathatja Sopronban az EP képviselőt!

Igazán eseménydús decemberen vagyunk túl Magyarország belpolitikai életét tekintve és nagyon úgy tűnik ez még a közeljövőben is így lesz, hiszen úgy tűnik nem nyugszanak a kedélyek az elfogadott  Munkatörvénykönyv módosítás miatt. Még az is elképzelhető hogy ezek a véleménykifejező – ellenzékinek is nevezett – akciók aztán szépen összecsúsznak a tavasszal esedékes Európa Parlamenti képviselőválasztással is, aminek a pártonkénti kampánya is beindul lassan. No de mindezektől eltekintve mindig jelentős esemény ha egy Európa Parlamenti képviselő Sopronba látogat – ezt most párthovatartozás nélkül is kijelenthető – hiszen a lakosság jó esetben így első kézből informálódhat azokról a dolgokról amelyek Brüsszelben történnek és amelyek valljuk be komoly hatást gyakorolnak hazánkra is. Ezúttal Dr. Ujhelyi István, EP képviselő látogat a Leghűségesebb városba, ahol lakossági fórumot tart és amelynek végén bárki felteheti azokat a kérdéseket amelyek foglalkoztatják. Az esemény 2019. január 9-én, szerdán 17.00 órától kerül megrendezésre a Magyar utca 24.-szám alatti  MSZP irodaházban. Az esemény címe egyébként ígéretes, hiszen az IGAZ BESZÉD az Európai Unióról és benne Magyarország jövőéről elnevezést kapta. 

Ujhelyi István és Póczik Roland / fotó: cyberpress.hu archívum