Minden forintot megragad Sopron!

Valljuk be őszintén, az utóbbi időben a soproni lakosság szinte arculcsapásként élte meg azokat az önkormányzati döntéseket, rendeleteket, határozatokat amelyek arról szóltak, hogy több dolog használatának a díja is emelkedni fog 2020-tól, amelyek által  a mindennapokban több dolog miatt is mélyebben kell majd a zsebükbe nyúlniuk a polgároknak. 

Sopron – Kép: cyberpress.hu archívum

 

Ha esetleg valaki lemaradt volna a dolgokról, akkor bizony nem árt felkeresni például ezt a bejegyzésünket ” Emelkedik az építmény-, a garázs- és az idegenforgalmi adó Sopronban” vagy esetleg ezt ” Az előterjesztés szerint emelkedni fognak Sopron parkolási díjai!” vagy mondjuk ezt ” Fontos tudnivalók a mélygarázs használatáról és díjairól! “. Persze ezek a döntések vagy ha úgy tetszik áremelések az indoklások szerint úgy általánosságban időszerűek voltak, hiszen több éve nem kerültek változtatásra, azonban valljuk be, ilyen mértékű emelésekre senki nem számított, hiszen például a mélygarázs parkolási bérletének összege még úgy is kiveri a biztosítékot, ha az ember tud élni az 50 %-os kedvezménnyel, a Várkerületen pedig egy óra parkolás a maga 480 forintjával pedig simán veri Győr vagy éppen Szombathely frekventált helyeinek a parkolási összegét, pedig ugye konkrét megyeszékhelyekről beszélünk. A kórház körüli új fizetős parkolási zónákról pedig inkább ne is beszéljünk, mert az bizony már bőven kapott hideget a közösségi oldalakon, tegyük hozzá hétköznapi polgárként hogy joggal.

Az embernek lehet egy olyan érzése, mintha valami-valahol nem stimmelne a soproni költségvetésben és ezekkel a bevételnövelő forrásokkal igyekeznének betömni a lyukakat és éppen ezért történt mondjuk az is a közelmúltban, hogy a Városházán  a racionalizálás jegyében több munkatársától is megvált az említett közintézmény.

No persze ha kicsit jobban belegondolunk, akkor ezeket a feltevéseket gyorsan el is hessegethetjük, hiszen mindezeknek ellentmond az, hogy többmilliós, sőt,  milliárdos beruházások folynak Sopronban és vannak célként kitűzve, illetve az is hogy négy új tanácsost is alkalmazni fog a hivatal –  minden bizonnyal nem minimálbérért –  de ide vehetjük azt is, hogy az önkormányzati tulajdonú cégek vezetőinek is szépen emelkedik a fizetése januártól. Félreértés ne essék, nem tőlük sajnáljuk, csak ugye nem értjük, hogy az egyik oldalon elveszünk, a másikon meg adakozunk, de úgy, hogy ez leginkább a többség rovására megy. Igaz, ez csak egy vélemény, nem kell vele egyetérteni, csak ugye ebben a megvilágításban valóban furcsa kontraszt.

Összegezve az előbbi gondolatmenetet talán nem túlzás azt kijelenteni,  hogy ellentmondásos a történet, hiszen az egyik szemünkkel tényleg a költséghatékonyabb működésre való törekvést látjuk az önkormányzattól,  a másikkal azonban azt, hogy van pénz mindenre, hiszen az ígért fejlesztések valóban megvalósulnak és egyes helyeken a fizetésekre, új állások betöltésre is van bőséggel fedezet.

No az is igaz, hogy ahogy nekünk lakóknak, úgy egy városnak is növekedhetnek a mindennapi kiadásai, hiszen számtalan olyan dolog van, aminek  az évek során emelkedett az ára és ahogy – állítólag – nekünk dinamikusan emelkedett a jövedelmünk, úgy egy város a “fizetésemelését” csak úgy érheti el, hogy növeli a bevételeit, melyeknek ez a módja. Szóval drágább lett minden és a helyi költségvetésből kell sok dolgot szebbé varázsolni, vagy éppen állagát megtartani, ezért kell a több bevétel.  ( Most tekintsünk el a rezsicsökkentéstől, meg a rohamléptékben fejlődő gazdasági mutatók analizálásától, mert ez egy sokkal összetettebb útra vezetne és talán egy ” Révai összes lexikonsorozat” jellegű kiadvány mennyisége se lenne elég ennek kifejtésére. ) 

Persze az is lehet, hogy az említett emelésekkel csak stabilabbá kívánják tenni szeretett városunk jövőbeni anyagi forrás bázisát és ezt csak úgy lehet elérni, ha a frissen megválasztott új Fideszes városvezetés gyorsan még a megválasztás első hónapjaiban letudja ezeket a kötelező –  minden bizonnyal népszerűtlenséget növelő – emeléseket, hogy aztán a ciklus közben és végén ne kelljen ilyesmivel foglalkozni, hiszen az könnyen rányomhatná a bélyegét a következő választásokra. Tekinthetjük úgy is, hogy ez egész egy politikai stratégia része és mondjuk úgy hogy most gyorsan letudják ezeket a kellemetlen intézkedéseket, hogy a következő 3-4 évben ne kelljen ilyesmivel sanyargatni a népet, a következő választás idején meg már senki nem fog ezekre a mostani kellemetlenségekre majd emlékezni. Tegyük hozzá, ez is csak egy találgatás, tehát semmi alapja nincs, de azért értelmes magyarázatnak tűnhet.

Talán az is kijelenthető, hogy furcsa érzés kavarog most mindenkiben, hiszen mindentől függetlenül azért még a legelvakultabb szavazó se számított arra, hogy ilyen léptékű emelések lesznek Sopronban, amelyeknek indokoltsága ugyan megmagyarázható,  azonban több mint meghökkentő. Talán csak annyit lehet még a témához zárszóként hozzátenni, hogy remélhetőleg ezekkel az emelésekkel most letudta a városvezetés jó pár évre ezt a nem éppen pénztárcabarát közösségi finanszírozású rendeletalkotási játékot és valóban arra koncentrál majd, hogy cserébe egy élhetőbb Sopront varázsoljon a köz megelégedésére.