Minden baj forrása a kommunikációs irányvonal …

Mondhatni  az egyik vesszőparipám a soproni ”  önkormányzati vonatkozású vonalon ” a kommunikáció hiánya vagyis inkább a nem mindenre kiterjedő tájékoztatási problémaörvény, ami most a gyakorlatban egy öngólt produkált a számukra, hiszen helyileg ugyan próbálták palástolni – pontosabban nem nyilvánosságra hozni –  azokat az információkat melyek a SOSZI – Idősek Otthonainak koronavírus-járvány miatti adatait tárta volna a soproni polgárok elé, de egy független országgyűlési képviselő azonban kikérte azokat a tisztifőorvostól és meg is kapta azokat,  és naná hogy közszemlére is tette.  ( Erről bővebben ide kattintva olvashat! ) Félreértés ne legyen, nem erre az adott témára akarom kihegyezni ezt a véleményjegyzetet, csak ez megint rávilágít egy olyan helyi problémára amit érdemes egy kicsit boncolgatni.

 

Bizony, még ha nem is szimpatikus beismerni, de nem minden olyan frankó és szuper itt Sopronban sem ahogy azt egyébként igyekszik tálalni a helyi önkormányzat – közpénzből működő –  kommunikációs vonala, pedig nem lenne szégyen a remek fejlesztések mellett a problémákat  is őszintén felvállalni, hiszen  vannak bőséggel megoldásra váró gondok vagy éppen elhanyagolt ügyek.  Ezek egyébként többnyire nem is pártpolitikai dolgok, egyszerűen az élet velejárói, vagy ha úgy tetszik annak hozadékai. Úgy tűnik azonban mégsem vállalják – vállalhatják? –  fel ezeket önkormányzati vonalon,  csak a szépet, a jót, a pozitív hírek elvét követve szabad(?) haladniuk, minden más pedig olyan, mintha nem is létezne. Persze ez politikailag egy jó kommunikációs propaganda fegyvernek is tekinthető szisztéma,  csakhogy valljuk be, ez egy elavult gyakorlat lett mára, hiszen egyrészt az internet és azon belül mondjuk a Facebook egy olyan csatorna ahol nem kell sokat keresgélni ha valami konkrét hírre vágyunk, másrészt manapság kevés olyan dolog van, amit hosszútávon titokban lehet tartani, főleg egy ilyen kisvárosban.

Tegyük hozzá azonban hogy az is igaz, hogy ez utóbbi “hírbázis”  esélyt ad arra is, hogy egy adott dologban mondjuk dezimformációk jussanak el a polgársághoz, ami aztán olyanná válik mint a népmese, szájról-szájra szállva módosul és a végén teljesen eltérővé válik az alaptörténettől, ami aztán generálja a félreértéseket. Aztán persze meg megy a csodálkozás és a mutogatás “fentről” , meg a klasszikus bélyeg hogy féknyúz az helyett, hogy mondjuk ők adnának első kézből tájékoztatást az adott kényesebb témákról is. Erre remek lehetőség lenne ha mondjuk nem zárkóznának el a nem saját tulajdonukban lévő sajtótermékek elől, vagy néha figyelembe véve a lakossági igényeket önállóan,   saját maguk vállalnák fel ezeket és kommunikálnák azokat akár a saját közszereplői csatornáikon keresztül.

Néha olyan érzése van az embernek ha a “központi, fősodratúból” tájékozódik, mintha visszatért volna a kommunikációs  tájékoztatás a  rendszerváltoztatás előtti  pártállami időszakba és csupán az erőltetett, rózsaszín napszemüveges, dicsőítő sablonokból dolgozna, ami ugyan elér egy bizonyos bázist, de messze nem olyan hatékony mint ahogy azt azok gondolják akik vezénylik ezt a műsort. No persze az is igaz, hogy országos szinten, nagyban, ez manapság valamelyest még működőképes klisé, hiszen ha valami gond merül fel akkor az betakarható a “Soros-Brüsszel-Gyurcsány-migránsok” kvartettel. Kicsiben, városokra bontva, jellemzően mondjuk az olyan patrióta városokban mint Sopron azonban ez más. Itt nem lehet feltenni a fenti négyes valamelyik előadójának lemezét, hiszen ez itt nem működik. A megoldókulcsnak a ” nem veszünk róla tudomást”, a “szőnyeg alá söpörjük”, az “erről nem beszélünk”  verziókat igyekeznek inkább prezentálni, amiről azt hihetik hogy ezzel megoldottak a problémák. Pedig nem, csak újabbakat generál, ami pedig reproduktív és megosztottságot idéz elő. Persze nem akarok nagyon okos lenni – és nem is vagyok az – de úgy gondolom  van némi rálátásom arra, hogy ezt a véleményt így megfogalmazzam, hiszen furcsa folyamatokat látok át én is az elmúlt években és sajnos nem pozitív irányba.  Valami porszem került a gépezetbe és néha akad egy-egy fogaskerék.

Hogy mire vágynak az emberek kommunikáció terén egy kis városban?

Szerintem nem titok és nem is kell érte fellapozni valamelyik titkos könyvtár féltve őrzött bársonyborítású tanácsadó lexikonját.  Egyenes és korrekt válaszokat és híreket, információkat  szeretnének olvasni az emberek olyan témákról is, amelyek esetleg kényelmetlenek lehetnek az adott önkormányzat vagy intézmény számára, és igen, olyan adatokat is birtokolni akarnak a polgárok, melyek tulajdonképpen az ő pénztárcájukat is érintik közpénz vonatkozásában. Arra is kíváncsiak, hogy az ígéretek miért nem vállnak valóra, vagy azok megvalósítása miért csúszik, miért kerül mondjuk kétszer annyiba egy beruházás mint az a meghirdetésekor kommunikálva volt. Kíváncsiak lennének arra is, hogy mi a helyzet most járvány idején például a Soproni Kórházban, az iskolákban, az óvodákban. Milyen konkrét segítségnyújtást ad a helyi önkormányzat a vállalkozóknak, az időseknek, az elesetteknek helyi szinten és nem központi utasítás szerint, hanem merítve a saját lehetőségiekből, mondhatni önszorgalomból. Tényszerűen, adatokkal kiegészítve.

Válaszokat és nem csak propaganda közléseket várnának éppen ugyanolyan mennyiségben, mint ahogy azok a  megvalósult  fejlesztések és beruházások vonatkozásában működnek, amelyek egyébként tényleg nagyszerűek és meg is érdemelnek mindenféle dicshimnuszt.  Nem kellene ehhez nagy varázslat, csak nyitottabbnak kéne lenni, fel kéne vállalni azokat  a kényesebb  dolgokat is amelyekkel a polgárság nap mint nap szembesül a hétköznapokban és ami foglalkoztatja őket.

Hogy miért?

Itt van például a SOSZI esete, ami helyben már lassan több mint két-három hete napirenden van a soproniak zárt és nyitott hírfolyamában és csoportjaiban, amely téma aztán most bevonva egy országgyűlési képviselőt országosan hatalmasat villant és világít arra rá, hogy ebben a kis ékszerdobozban sem minden nyakék értékes, van benne bizony jó pár bizsu darab is. No persze maga az említett hír illetve a fertőzöttségi adatok bár nagyon szomorú tényállást tárnak elénk azért nem olyan meglepő a járvány második hullámának nagyságát tekintve, inkább maga a kommunikáció formája és a tájékoztatás volt az, ami miatt ez most meghökkentő lehet. Hogy miért nem nem kommunikálták, vagy kommunikálhatták ezeket az adatokat helyben azt csak az érintettek tudják, azonban talán nem kéne azonnal pálcát törni felettük, hiszen ahogy a rendszert nézzük, mindenkinek valaki fogja a kezét, amely “élőláncnak” kezdete ki tudja milyen magasságokban kezdődik. Az is lehet hogy a pánikkeltést igyekeztek elkerülni, hiszen valljuk be, hajlamosak vagyunk azonnal úgy reagálni minden kedvezőtlen hírt hogy az tényleg borzasztó, de ez csupán azért van, mert nem vagyunk hozzászoktatva ahhoz, hogy bizony  a valós tényeket az arcunkba tolják.

Tény, ez a kommunikációs malőr most hiba volt, de hiszem vagyis inkább hinni akarom  azt, hogy helyben bármely intézményt is nézzük, a vezetők és az alkalmazottak  azon dolgoznak hogy a rájuk bízott feladatokat kifogástalanul elássák és gondolom van egy olyan szegmense is a dolognak, hogy meg kell felelniük valamilyen felsőbb elvárásnak. Ez így működik. Szomorú, de a mókuskerék gépezet már csak ilyen. Persze nem azt mondom hogy ez így rendben van, mert nincs rendben, de ez van.

Persze aztán ahogy ez lenni szokott most ez a soproni hír berobbant az országos köztudatba és aztán  mellette nem csoda ha előkerülnek  majd olyan témák is amelyek szintén helyi vonatkozásúak és bizony szintén kérdőjeleket sorakoztatnak fel. Talán pont ezért is lenne célravezetőbb egy korrekt, egyenes és szimpatikus helyi kommunikációra átállni, hiszen a legtöbb ilyesmi mondhatni “házon belül” is megoldható lenne és nem kerülne országos fókuszba.

Nem arról van szó, hogy  tanácsokat akarok osztogatni, hiszen egyrészt hogy jönnék én ahhoz, másrészt nem is az én dolgom, de mindenesetre mint egy soproni polgár jobban szimpatizálok a letisztult, korrekt és tiszta tájékoztatással mint a mismásolással. Főleg egy polgári városban, ami mindig is büszke volt arra, hogy egységes és a lakosság igényét tartja szem előtt.

Félreértés ne legyen, nem vádaskodni akarok és nem a politikai beállítottságokkal van bajom, hiszen nem  pártállás alapon közelítek meg személyeket és témákat, hanem az adott személyek hitelessége és  értékrendje alapján vagy az adott téma szükségszerűsége szerint.  A soproni politikai életben – és most beleértve minden szereplőt – sok remek embert ismerek, sok olyant akikről tudom, hogy lelkiismeretesen dolgozik és tesz vagy tenni akar a városért és így értünk, mégis azt látom, hogy több esetben tehetetlenek. Ki ezért, ki azért, az indok mindegyik oldalon más és más.

Mégis úgy gondolom, ha előbbre akarunk lépni akkor át kell állni a párbeszédre a politikai erők között és a városvezetésnek is nyitottabbnak kéne lennie a polgárság felé vagy azon személyek felé, akik az ő kérdéseiket igyekeznek tolmácsolni.

Olyan jó lenne, ha minden szinten egységben, olykor az álláspontokat akár ütköztetve de kompromisszumképesen haladna tovább ez a város egy olyan jövő felé, amely  tiszteletben tartaná történelmének polgári hagyományait és közös erővel tovább emelné Sopronnak azt a hírnevét, amit olyan sokan irigykedve figyelnek.