Mi van a soproni karácsonyfa alatt? Mutatjuk: Új uszoda és új óvoda!

Sorozatunkban betekintünk Sopron Megyei Jogú Város karácsonyfája alá és kicsomagolva az ajándékdobozokat megismerkedünk azokkal a projektekkel , amelyekkel gazdagodik a közeljövőben a leghűségesebb város. Az első ajándékdobozban a Széchenyi tér illetve a Kisvárkerület teljes megújulását találtuk, a második dobozban pedig egy parkolóházat és a Paprét megújulását találtuk. Most, hogy belekukkantunk a harmadik dobozva itt is értékes és hasznos ajándékokat találtunk, hiszen egy új uszoda és egy új óvoda megvalósítása rajzolódik ki.
 .

ÚJ USZODA

Első lépésben a jelenlegi kültéri medence kap ideiglenes lefedést – hogy azért ne maradjunk uszoda nélkül addig sem –  majd elkezdődhet a jelenlegi fedett uszoda épületének bontása, amelynek helyére egy vadonatújat építenek. A tervek szerint az újban lesz egy 50 méteres, akár nemzetközi versenyek lebonyolítására is alkalmas medence illetve egy 33 méteres is, amelynél toronyugrásra is lesz lehetősége a látogatóknak.
 
Látványos, a tájba illő, modern és praktikus lesz Sopron új fedett uszodája, amelynek tervezése során a megálmodók nagy hangsúlyt fektettek az uszoda és a mellette fekvő  strand egységes kapcsolatának, kinézetének a megteremtésére. A kormány „Modern városok” programjának keretében, azon belül is a soproni Lőver-programon belül nyílik lehetőség erre a beruházásra, amely már valljuk be nagyon is időszerű, hiszen a régi kupolás uszoda már korszerűtlen és a jelenlegi igényeket sem elégíti már ki semmilyen szempontból.
A medencék mellett kialakításra kerülnek csoportos, családi és egyéni öltözők valamint konditerem,  tan- és bemelegítő medence is, de helyet kap drinkbár és az elképzelések szerint egy étterem is.  A sportversenyek nézőközönségét egy ezer illetve egy hatszáz személyt befogadó tribün is várja majd.
Az új létesítmény bejárata is megváltozik a megszokotthoz képest, hiszen az a Deákkúti útról nyílna majd a tervek szerint, és a jelenlegi uszoda déli fekvésű parkolója pedig megszűnik és a strandrészhez lesz csatolva természetesen parkosítás után.
.

ÚJ ÓVODA

Annak ellenére, hogy folyamatosan és a 2017-es esztendőben is  jelentős források bevonásával újultak meg a soproni óvodák, időszerűvé és szükségessé vált az óvodai férőhelyek bővítése városunkban, így egy új intézmény felépítése jelentősen csökkenti majd a jelenlegi elhelyezések komfortját is.

Az új intézmény épülete – ami az Anger Réti sporttelep mellett lesz – 4 x 25 fős gyermekcsoport kiszolgálását biztosítja majd, de később akár még  2×25 fős csoport bővítési lehetőségére is alkalmas lesz.  A közvetlen bejárata illetve a parkolója a Bella Lajos utcában lesz.

A Balfi úthoz közelebbi részében a kiszolgáló funkciók, a déli épülettömegben a csoportszobákat is magába foglaló egységek lesznek a tervek szerint. A csoportszobák mindegyike közvetlen kertkapcsolattal rendelkezik majd, az ezekhez csatlakozó teraszok fedettek, szükség esetén árnyékolhatóak lesznek.

 

cyberpress.hu