Mi történik a Sopronbánfalvi Hősi Temetőben? ( videó)

A 2017-es év végéig pályázhattak az önkormányzatok és az egyházak a településükön lévő első világháborús hadisírok, emlékművek felújítására, amelynek a célja, hogy ily módon is ébren tartsa az első világháborúval kapcsolatos társadalmi emlékezetet, és ezáltal hozzájáruljon a közös értékeken, történelmen és kultúrán alapuló magyar és európai identitás erősítéséhez. A lehetőségre közel négyszáz pályázat érkezett a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum Centenáriumi Pályázati Igazgatóságához, amelynek keretében több mint 22 ezer hadisír, 115 emlékmű, 7 művészeti alkotás, kripta és mauzóleum újulhat meg hazánkban.  Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata a Sopronbánfalvi Hősi Temető kapcsán nyújtott be pályázatot, amely mint kiderült sikerrel járt, így elkezdődhettek a munkálatok, amelynek anyagi forrásainak a biztosításához 100 %-os támogatást kapott városunk. A beruházás kivitelezési összege mintegy 152 millió forint lesz, melynek során 1469 db sírkő újragyártása és kihelyezése, az emlékkövek és keresztek felújítására  mellett megújul a sírkertben található 450 m hosszú sétány is, valamint közvilágítással is ellátják majd. Felújításra kerül továbbá a temető kapuja és kertészeti (gallyazási, esetleges fakivágási) munkák elvégzése is kivitelezésre kerül. A munkálatok már elkezdődtek – képek – így elsőként az I. Világháborús hadifogoly-parcellában kezdődtek meg a munkálatok, ahol a sírköveknél már zajlik a munka.

fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt

Hősi temető Sopron-Bánfalva 2018.01.09.

Elkezdődtek a sopronbánfalvi Hősi Temetőben a sírok rekonstrukciós munkálatai, amelyek során az I. Világháborús nyughelyek sírkőcseréje is megvalósul. Sopron és környéke hírportálja, ahol nyomon követheted az aktualitásokat és a város eseményeit. https://cyberpress.hu