Menekülés közben lett öngyilkos az embercsempész Vitnyédnél

Öngyilkos lett egy embercsempész Győr-Moson-Sopron megyében, Vitnyéden közelében, ahol egy férfi maga ellen fordította fegyverét és az a kézigránát is felrobbant, amelyet a másik kezében tartott. –  értesült a Telex

illusztráció / fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu

A lap úgy tudja, hogy öt embert szállított autójában az az embercsempész, akit Győr-Moson-Sopron megyében akartak megállítani a 85-ös úton a rendőrök, de az illető az autójával továbbhajtott. A rendőrök üldözőbe vették, majd Vitnyéd külterületén sikerült feltartóztatni. A lap értesüléseire hivatkozva úgy tudja, hogy a sofőr ekkor kiszállt az autóból, egyik kezében egy pisztolyt, a másikban egy kézigránátot tartott, és az út melletti erdős területre futott. A rendőrök biztonságos távolságból követték. Többször is felszólították, hogy adja meg magát, majd figyelmeztető lövést adtak le a levegőbe.  Az embercsempész ekkor maga ellen fordította fegyverét, és a kezében lévő kézigránát is felrobbant. A férfi nemzetisége egyelőre nem ismert, az autó, amit vezetett magyar rendszámú volt.

 

A beszámoló hivatalos forrásból nincs megerősítve, várhatóan a rendőrség hamarosan hivatalos közleményt is kiad az esetről, cikkünket akkor frissítjük.

 

FRISSÍTÉS:

HIVATALOS RENDŐRSÉGI BESZÁMOLÓ !

 

A rendőrök a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda információi alapján megállítottak egy magyar honosságú személygépkocsit 2020. október 26-án 13 óra 24 perckor a 85-ös számú főúton, Vitnyéd térségében. Az Ausztria irányába haladó járműből a gépkocsi vezetője kezében egy lőfegyverrel és egy kézigránáttal kiugrott és elszaladt. A rendőrök biztonságos távolságból követték, megállásra szólították fel, aminek nem tett eleget, ezért figyelmeztető lövést adtak le. Ekkor a férfi maga ellen fordította a fegyverét, eközben a nála lévő kézigránát felrobbant. Az eset körülményeit a Központi Nyomozó Főügyészség Győri Regionális Nyomozó Ügyészsége a helyszínen vizsgálja.

A gépkocsiban a sofőrön kívül öt migráns utazott. Hárman elfutottak a helyszínről, felkutatásuk folyamatban van. Két külföldit előállítottak, ők magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét, valamint személyazonosságukat hitelt érdemlően nem tudták igazolni. A rendőrök az elfogott illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

 

forrás: police.hu