Megyei Mentőnapot rendeztek a leghűségesebb városban és elismerést adtak át a soproni mentősöknek

Bár a szervezett mentés jóval korábbra tehető Magyarországon, a ma is működő alapszervezet idén ünnepli 70 éves fennállását és az Országos Mentőszolgálat mellett a soproni mentősök is jubiláltak, hiszen húsz éves az Együtt az Életért, Sopronért Mentőalapítvány. E két jeles évforduló alkalmával a megyei Mentőnap Sopronban került megrendezésre, így a Káposztás utcai sportpálya körül egész nap programokkal várták az érdeklődőket, kicsiket és nagyokat egyaránt.

Bujtás József, a soproni mentőállomás vezetője

Délelőtt ünnepi köszöntőt mondott Dr. Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója, aki egyben az esemény fővédnöke is volt. Dr. Fodor Tamás, Sopron polgármestere megköszönte a mentésben dolgozók munkáját és önzetlen helytállásukat a mindennapokban. Az alapítvány hatalmas közösségformáló ereje kapcsán városunk polgármestere kifejtette, Sopronban mindig is nagy szerepe volt a civil szférának, a civil közösségek összefogásának.

Barcza Attila, Sopron és környéke országgyűlési képviselője is megtisztelte a rendezvényt jelenlétével és megköszönte az állampolgárokért végzett munkájukat. Sopronban immáron hagyomány –  így ez alkalommal sem volt másként –  hogy a mentők napja alkalmával a soproni mentőállomás egy-egy dolgozóját kiemelt jutalommal ismeri el a Sopron önkormányzata. Az alapítvány titkára, Lükő Péter mentőtiszt hozzátette, köszönik az együttműködő partnerek és a támogatók segítségét a rendezvényük megvalósításában.

Az ünnepi köszöntőket követően Tuba Jenő ismertette a közönséggel a soproni és a magyar mentéstörténet főbb momentumait.

 

Lorántfy Mária, az Országos Mentőszolgálat Nyugat-dunántúli Regionális Mentőszervezetének vezetője

A nagyszabású rendezvényen mondhatni megtelt a tér, ahol gokarttal, mini KRESZ pályával, paintballal és vásárok sokaságával készültek a rendezvényszervezők. Mindemellett, az esemény nevéhez hűen mentőorvosi autók, mentőautók, esetkocsik és mentőmotorok, de még rendőrautó is bemutatózott a gyermekeknek és a kíváncsi felnőtteknek. Kora délután pedig műszaki mentési szimuláció vette kezdetét.

 

A szimulációs balesetről és mentési munkálatokról készült képriportunk  IDE KATTINTVA érhető el !