indulhat építésesopronmegkötése szerződések vihetiUk based vpsstrabagjózsi481Vps plansgyikinfrastruktúra

    Sopron város független médiaportálja

Kiderült, kik és mennyiért építik az M85-öst Sopronig

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő közbeszerzési felhívását már nyár óta kiemelt figyelemmel követjük, végül november 30-al szignálva egyéb tájékoztatás formájában közölték az összegzést az ajánlatok elbírálásáról. Emlékeztetőül, július 18-n  írták ki az eljárást vállalkozási szerződés Sopron megközelítése, M85 gyorsforgalmi út Csorna II. – Sopron-kelet – Fertőrákos csomópont közötti szakaszok kivitelezése, és a kiviteli tervek elkészítése tárgyában.

A Közbeszerzési Hatóság által közreadott közbeszerzési összefoglalójából kiderült, az M85-ös gyorsforgalmi út Csorna és Sopron között négy szakaszban valósul meg összesen 57,5 kilométer hosszan. A négy részt három különböző mélyépítő konzorcium viheti el a szerződések megkötése után. Az összesített pontszámok alapján, az alábbiak szerint vállalkoznak a nyertesek:

Útszelvény Szakasz Ajánlattevő Nettó vállalási ár
Csorna – Fertőd-Endrédmajor 20,05 km STR-B M85 Konzorcium (Strabag Építő Kft., a Strabag AG, Belfry PE Kft.) 51,9 Mrd Ft
Fertőd-Endrédmajor -Nagylózs 15,6 km EuroaAszfalt Kft., Swietelsky Magyarország Kft., Betonútépítő Zrt. közös ajánlattevők 48,1 Mrd Ft
Nagylózs – Sopron-kelet 15,4 km  DS Konzorcium (Dömper Kft. és a Subterra-Raab Kft.) 53,09 Mrd Ft
Sopron-kelet – Fertőrákos 6,4 km DS Konzorcium (Dömper Kft. és a Subterra-Raab Kft.) 17,7 Mrd Ft

Ez több mint 170 milliárd forintos vállalkozási árat jelent, tehát tervezetten nettó 3 milliárd forint egyetlen kilométere a leendő autóútnak. Magyarország Kormánya a közúthálózat fejlesztésére, modernizálására az Európai Beruházási Bank (EIB) 140 millió eurós hitelt használja fel ebből jut többek közt az M85-ös folytatására, soproni bekötésére is. Ez a közel 60 kilométeres szakasz a Csorna-Nyugat csomóponttól fog épülni, magába foglalva a Kapuvár csomópontot, a Fertőd-Endrédmajor csomópontot, a Fertőszentmiklós csomópontot, a Nagycenk csomópontot, a Sopron-kelet csomópontot, a Balf forgalmi csomópontot, valamint a Fertőrákos csomópontot.

A zölddel és pirossal jelölt szakaszon építése indulhat meg a közeljövőben

A Cyberpress hasábjain rendre jelentek meg az M85-ös autóúttal kapcsolatos ismertető anyagok, ezeket az alábbi linken találja. A vállalkozási szerződések megkötésére december 11-ét szabta meg az ajánlatkérő, eközben a Csornát tehermentesítő, csornai elkerülő II. üteme olyannyira a finisben, hogy idén december 15-ére tervezik az út átadását.

 

Hirdetés:

Cikkmix

Ételt osztottak a GYSEV munkatársai

A GYSEV Cégcsoport az idei évben is csatlakozott a „Jótékonysági ételosztás” elnevezésű kezdeményezéshez. A vasúttársaság munkatársai december 16-án 80 ...