Megújult az Erzsébet-kert és a játszótér is / Sok fotó

A soproni Erzsébet-kert / Fotó: cyberpress.hu archívum

Hivatalosan is átadásra került a soproniak által közkedvelt hely, a megújult Erzsébet-kert. A sajtótájékoztatóval egybekötött bejáráson Fodor Tamás, Sopron polgármestere kitért a rekonstrukció fontosabb állomásaira és megtudtuk azt is, hogy a kivitelezési munkálatok a szerződésben foglaltaknak megfelelően, időben elkészültek.


Örömteli, hogy ismét birtokba vehetik a soproniak ezt a közkedvelt parkot, ahol az 1980-as évektől kezdődően csak fenntartási munkáltok zajlottak, így ezzel a mostani időszerű átalakítással, egy nyertes pályázatnak köszönhetően, ismét – Magyarország egyik legrégebbi közparkja – a régi fényében fogadhatja a látogatóit.


Megújultak a sétautak, új parkbútorok kerültek kihelyezésre. A korabeli tervek és fotók alapján megépült a kaszkád és a zenepavilon is.


A II. világháborúban elpusztult vendéglő – Serház – helye is megjelenítésre került és a park növényállománya, a vadgesztenye fasorral együtt szintén megújult.

 

A felújítási munkálatokról:

A 2015 áprilisában kezdődött felújítási munkálatok közül először a faápolási, fakivágási és cserjeirtási feladatokat végezték el, melyek során csak a legszükségesebb és a balesetveszélyes beteg fák kerültek kivágásra.
A kivitelezést végző Everling Kft. párhuzamosan több ponton végezte a munkálatokat, így a szórt burkolatú sétautak, a zenepavilon építése, a kaszkád megvalósítása is egy időben történt. Elbontásra került az Ady Endre utcai kerítés felújítani kívánt szakasza. A bontási munkák során kiderült, hogy a korábbi felmérésekkel ellentétben a kerítést hosszabb szakaszon szükséges újraépíteni, mint a pályázatban szereplő mennyiség.

Az önkormányzat önerőből felújítatta a kérdéses kerítésszakaszt. A zenepavilon mellett kialakításra került a korábban a kertben álló sörház teraszának rekonstrukciója, illetve a sörház épületét jelző élő sövény.
A nyári forróság miatt augusztus végén és szeptemberben ültették el az összes fát, cserjét és évelőt. A korábban fellelhető növényeken felül számos újabb fajjal is találkozhatnak a kert látogatói. A növényágyásokba öntözőrendszer is került, így a szárazabb időszakokban is biztosítva lesz a park növényeinek vízellátása. A gesztenye allé elöregedett és kivágott egyedei helyett nagyméretű fákat helyezett ki a kivitelező.

A kivitelezés zárásaként kihelyezésre került 48 pad, 71 szék és 25 hulladékgyűjtő. Ezek a parkbútorok egységes stílusban készültek, ezzel is visszaadva a rekonstruálni kívánt XX. század eleji hangulatot.


Ezeken felül a parkban található fafajok legnagyobb egyedei elé névtábla került ezzel is segítve felismerésüket.


Egy park élővilágában nem csak a növények fontosak, így többféle madárodú is kikerült a fákra. A látogatók tájékoztatására a kert múltját és jelenét bemutató 9 db információs táblát helyeztek el.

Az önkormányzat a pályázatban vállaltakon túl, a projekten felül önerőből – 60 millió forintból – finanszírozta az Ady Endre úti kerítésszakasz felújítását, a kert aszfaltútjainak szükség szerinti újra szőnyegezését, a központi virágágyás beültetését, a kerti szegélyek cseréjét.

A látogatók kényelmének érdekében új, akadálymentesített nyilvános illemhely épül a parkban.

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata 155.582.013 Ft vissza nem térítendő támogatásból újította meg az Erzsébet-kertet. A 100%-os pályázati támogatottságú projekt befejeztével a park visszanyerte XX. század eleji arculatát.

Felújításra került az Erzsébet-kertben található játszótér is.

 

fotók: leczovics

 

cyberpress.hu – leczovics