Megújul a Soproni Katolikus Konvent

Négy településen öt turisztikai fejlesztést valósít meg a Győri Egyházmegye 1,1 milliárd forintból a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban, ezen belül az Egyházi, kulturális örökség turisztikai fejlesztése pályázat révén, amelynek 7,3 milliárd forintos a keretösszege – közölte a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.   

Sopron, 2018. október 26. / A Soproni Katolikus Konvent felújítás előtt álló épületében volt a sajtótájékoztató  – fotó: MTI/Krizsán Csaba

Rákossy Balázs a pénteken Sopronban tartott projektnyitón elmondta, a kormány erősíti a turizmust, a vallási turizmus pedig az idegenforgalom egyik legősibb formája. Elmondta, a 2020. június 30-ig megvalósuló fejlesztések révén a keresztény és magyar értékek kerülnek bemutatásra, amelyekkel “hitünk megerősödik, tudásunk bővül és közösség épül”. Aláhúzta, a kormány szándéka az, hogy 2030-ig a magyar turizmus a mostani tíz százalék helyett tizenhat százalékkal járuljon hozzá a bruttó hazai termékhez (GDP), és 10-15 éven belül Magyarország minden szeglete bekapcsolódjon a turizmusba.

Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára a Győri Egyházmegye turisztikai fejlesztéseiről tartott sajtótájékoztatón a Soproni Katolikus Konvent felújítás előtt álló épületében – fotó: MTI/Krizsán Csaba

A Győri Egyházmegye szakrális értékeinek megőrzéséért, fenntartásáért és bemutatásáért a Széchenyi 2020 program keretében a GINOP-7.1.4-16-2016-00009” azonosítószámú, „Konvent-Káptalandomb turisztikai attrakciófejlesztése” című pályázatával 1,1 milliárd forintból négy településen öt attrakciót fejleszt, köztük a Soproni Katolikus Konvent épületét, amelyre a közbeszerzés sikeresen lezárult. A projekt közvetlen célja, hogy bővítse az egyházmegye turisztikai termék kínálatát annak érdekben, hogy növekedjen az egyházmegyébe látogató turisták száma és az itt eltöltött idejük.

A Soproni Katolikus Konvent épülete Sopron történelmi belvárosában, a Várkerületen található. A 18. századi barokk stílusú épület műemléki védettség alatt áll, az épületben legutóbb 1990-ben volt felújítás, amely a földszinti vendéglátó egységeket érintette. A megújuló intézmény egyik hangsúlyos feladata lesz, hogy a soproni katolikus közösség és egyház történetének bemutatásával múzeumként működjön. Az Egyházművészet Gyűjteményt egy új, állandó kiállítás keretében mutatják be, teljes körű múzeumi élményt nyújtva, minden korosztály számára. Kialakítanak egy olyan közösségi teret, ahol kisebb időszaki kiállításokat és múzeumpedagógiai foglalkozásokat tartanak. Utóbbi célja annak elősegítése, hogy megértesse a társadalmi, művészeti, kulturális és egyháztörténeti összefüggéseket és lehetőséget teremtsen a helyi alkotók múzeumi megjelenésére, amely mindenki számára ismeretszerzési lehetőséget jelent. A beruházás részeként fogadóhelyiséget is kialakítanak és modern multimédiás eszközöket is beszereznek.

Az egész életen át tartó tanulás stratégiája jegyében a Soproni Katolikus Egyházművészeti Gyűjtemény fontos szerepet tölthet be a tudás alapú társadalom létrehozásában, kapcsolódik a Római Katolikus Hittan Tantervhez. A múzeum kiállításai, foglalkozásai és programjai törekednek Sopron városépítészeti, várostörténeti bemutatására, fókuszba állítva a vallásos jellegét. Az állomáshely fontos célja, hogy a Sopronban található egyéb attrakciókkal közösen kínáljon programcsomagot a városba érkezőknek.

A projekt keretében további négy helyszínen, a Győri Egyházmegyei Kincstár és Könyvtárban, a győri Káptalandomb Információs Pont és Közösségi Térben, a Császári Plébánia és Imaházban, valamint a Horvátzsidányi Plébánián valósulnak meg olyan fejlesztések, amelyek révén a kialakított turisztikai attrakciókkal a komplex élményszerzést szolgálják valamennyi korosztály számára. Minden helyszínen élményszerűen mutatják be a keresztény hitélet múltját, büszkeségre okot adó cselekedeteket, ritka tárgyakat és különleges történeteket. Mind az öt projekt helyszínen bemutatásra kerül a többi helyszín is, ezáltal ösztönözve a látogatókat a többi kiállítás felkeresésére.

Az Európai Regionális Fejlesztési Alap 100 százalékos támogatásával valósul meg a fejlesztési program 2020. június 30-ig.